Mappa | |
Átvettük a Halloween-t, eltorzult a többi ünnep | [ 2016.10.24. ] |
Október végéhez közeledve, hamarosan elérkezik a Mindenszentek ünnepe és a Halottak napja, egyes kultúrákban pedig a Halloween. Még ha nem is a hazai kultúra része, a legtöbb boltban a temetői mécsesek mellett ott díszelegnek a haloweeni jelmezek és kiegészítők a polcokon.
A beöltözés, tökfaragás és a gyerekek cukorka gyűjtése tényleg jópofa, és azt kell, mondjam a magyar ünnepek nyomasztó komorsága mellett azért egy kicsit jó lenne nekünk is valami mókásabb, ez pedig az. Igen, véleményem szerint, a magyar nemzeti ünnepek mindig túl komorak. Forradalmakról, szabadságharcokról emlékezünk. Itt van nekünk augusztus 20., amikor aztán ünnepelhetnénk, helyette viszont megy az egész napos „szentbeszéd” és az ismét túl formális, nyomott ünnepség, de legalább egy meseszép tűzijátékot azért kapunk a nap végére. Viszont kanyarodjunk vissza a halloweenhez. Nem bosszankodom azok miatt a magyar emberek miatt, akik jól érzik magukat és szórakoznak kicsit amerikai mintára. Azok miatt már igen, akik a hazai ünnepeinket, szokásainkat nem ismerik, de a halloweent megtartják; és manapság a fiatalok között egyre többen akadnak ilyenek. Amint kiürülnek a polcok a halloweeni díszektől, kellékektől és a Halottak napi gyertyáktól, rögtön meg is telik majd karácsonyi termékekkel. Sőt a boltok átalakulnak egy nagy karácsonyi térré. Minden dolog, amit meg akar venni az ember, fenyőfa vagy télapó mintájú lesz és minden egyes bevásárlás alatt hallgathatjuk a karácsonyi muzsikát. Pedig addig még két teljes hónap van hátra! Néhány helyen már most is találkozhatunk karácsonyfadíszekkel. Az egész ünnep elveszíti azt a különleges varázsát, aminek köszönhetően az ember olyan lelkesen készül. Már annyira kifordult magából az egész, hogy lesz olyan gyerek, aki azt fogja hinni, hogy a Télapó hozza az ajándékot karácsonykor is, mert ezt látja a tévében meg a plázában illetve nagyom sok reklámban. Eljutottunk odáig, hogy az emberek egy része nem ismeri az ünnepeket, és egy része észrevétlenül elfelejti, hogy miről is szól például az előbb említett karácsony vagy Valentin-nap, a felszínes dolgokon megbukik az egész, a mélyebb rétegekig már senki nem hatol. Ezt nevezhetjük akár torzulásnak is, mert már nem azok, amik voltak. Vesztettek az értékekből és átalakultak valami mássá. Patai Alexandra
Felhasznált forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Halloween Kép forrása: http://www.hongkiat.com/blog/ww-halloween-wallpapers/ |
|
<< vissza |
Innen-onnan • SZTE • Kultúra • TIK • Buli • Póker • MESE • Ösztöndíj • TÁK • REÖK • JGYPK • Egyetem arca • KMK • Koncert • Pályázatok • Előadás • Jugyu napok • Sport • Művészet • Európa • Diplomaátadó • Fair play • Felvételi • OTDK • Verseny • Kutatás • Képzés • Szeged • Egészség • Pénzügy • Munka • Hökkentő • @egyetemista • Alma Mater • Mappa • Hathárom • Bájital • SZTEhetség |