Alma Mater | |
Katonák a TIK-ben | [ 2013.02.13 ] |
Az SZTE és a Magyar Honvédség 2012. december 6-án megkötött megállapodásának értelmében a számos együttműködés mellett a Honvédség Mobil Toborzó Pontot nyitott az SZTE JATIK épületében. Az első megjelenésre 2013. február 6-án került sor, ahol a Honvédség munkatársai az Önkéntes Műveleti Tartalékos rendszerről tájékoztatták az SZTE hallgatóit és az érdeklődőket.
A Mobil Toborzó Pont (MTP) a szorgalmi időszak minden szerdáján 9 és 12 óra között települ ki a JATIK épületének előterébe. Az MTP keretén belül a hallgatók megismerkedhetnek a Magyar Honvédség által kínált lehetőségekről, kiemelten az Önkéntes Műveleti Tartalékos rendszerről. Emellett információkat kapnak a hivatásos és a szerződéses katonai szolgálatról, mint hivatásról. Jellemzően az egyetemen frissen végzett szakemberek nem gondolkoznak a honvédségi hivatásban, mint lehetséges elhelyezkedésben, pedig a Magyar Honvédség számos szakterületet a civil felsőoktatásban végzett szakemberekből tölti fel, kiemelten kezelve a jogász, az orvos és a zenész képzésen végzetteket.
A Honvédség munkatársai tájékoztató anyagokkal, kérdőívvel, szakmai magazinokkal és értékes ajándékokkal várják az érdeklődőket. Hökkentő |
|
<< vissza |
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Innen-onnan • SZTE • Kultúra • TIK • Buli • Póker • MESE • Ösztöndíj • TÁK • REÖK • JGYPK • Egyetem arca • KMK • Koncert • Pályázatok • Előadás • Jugyu napok • Sport • Művészet • Európa • Diplomaátadó • Fair play • Felvételi • OTDK • Verseny • Kutatás • Képzés • Szeged • Egészség • Pénzügy • Munka • Hökkentő • @egyetemista • Alma Mater • Mappa • Hathárom • Bájital • SZTEhetség |