Alma Mater | |
"Még mindig hihetetlen" – Mihályi Vanda az Egyetem Arca 2012-ben | [ 2012.04.03 ] |
„Nagyon örülök, csak vigyorogni tudok, nem hittem volna, hogy én nyerek” – ezekkel a szavakkal jött le a színpadról hétfő este Mihályi Vanda, aki megnyerte az Egyetem Arca versenyt 2012-ben.
Még mindig nem hiszem el és így két és fél óra alvás után még nehezebben találom a szavakat. Hihetetlen ez az egész, hatalmas megtiszteltetés. Honnan jött az ötlet, hogy jelentkezzél a versenyre? Onnan, hogy még soha nem próbáltam és meg akartam tudni, hogy van-e helyem ebben a világban. Az még a jövő zenéje, hogy a továbbiakban is szeretnék-e ezzel foglalkozni. Hamarosan készítenek rólam egy portfóliót, ha az jól sikerül és pozitív visszajelzéseket kapok, akkor lehet, hogy folytatom. Milyen állomásokon mentél keresztül a felkészülés folyamán? Mi volt az, ami mondjuk meglepett, kiakasztott, milyen fortélyokat vetettél be a zsűri meggyőzésére? A döntő napján mindvégig nagyon ideges voltam. Elmentem sminkeshez és belenéztem a tükörbe és megdöbbenve láttam, hogy ez nem én vagyok. Itt kezdődött a pánik, de végül sikerült kijavítani. Ezt követően rohantam a kollégiumba, hogy a hajam is rendben legyen, de természetesen, ahogy az ilyenkor lenni szokott – ez sem sikerült elsőre. Jelenleg sajtótechnikus szakra járok a Juhász Gyula Pedagógusképző Karra, nagy álmom, hogy televízióban dolgozhassak. Már gyermekkoromban is imádtam szerepelni, mindig produkáltam magam. A teljes interjút a Hökkentő áprilisi számában olvashatják. |
|
<< vissza |
Innen-onnan • SZTE • Kultúra • TIK • Buli • Póker • MESE • Ösztöndíj • TÁK • REÖK • JGYPK • Egyetem arca • KMK • Koncert • Pályázatok • Előadás • Jugyu napok • Sport • Művészet • Európa • Diplomaátadó • Fair play • Felvételi • OTDK • Verseny • Kutatás • Képzés • Szeged • Egészség • Pénzügy • Munka • Hökkentő • @egyetemista • Alma Mater • Mappa • Hathárom • Bájital • SZTEhetség |