HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
Egyetem és depresszió – Nem vagy egyedül!
[ 2018.05.07. ]
Mindenki társaságában akadnak depresszióval és szorongással küzdenek nap, mint nap. Látszólag ugyanúgy élik az életüket, ahogy mások és nem mutatják a külvilágnak min is mennek keresztül valójában. Éppen ezért nagyon nehéz felismerni, ha barátaink, családtagjaink érzelmi válságon mennek keresztül. Cikkemben két típusról lesz szó: depresszió az egyetem mellett, és az egyetemtől.

Honnan tudjuk, ha baj van? Minden a kedven múlik. A depressziós személy gyakran képtelen az örömre, hosszútávon akár napokig nem lehet felvidítani. A hobbikat, melyek boldoggá tették már nem képes élvezni. Sokat alszanak, vagy éppen alvászavarral küzdenek. Étvágytalanok, vagy sokat esznek. Lelassul a gondolkodásuk és döntésképtelenek. Sokat fájhat a fejük és alul értékelik magukat.

Először is kezdjük az egyetem melletti depresszióval. Sok faktor okozhatja. Lehet az otthoni, családi probléma, gimnáziumban való fizikai és mentális bántalmazás. Azok állapota, akik így kezdik a felsőoktatási éveiket, a környezetváltozás és az elvárások miatt javulhat, vagy tovább romolhat. Az illető az utóbbi esetben magányosabbá válhat, megszűnik a motivációja, egyre kevésbé akar szocializálódni, romlani fog a teljesítménye és minél több időt tölt majd ágyban. A felnőtté válás, az otthontól való elszakadás e része, nagyon negatívan érintheti őket. Számukra pszichológusok által javasolva az lenne a legjobb megoldás, ha szabadságot vennének ki és passzívvá tennének egy félévet. Ez alatt próbálják megtalálni önmagukat, keressenek egy olyan tevékenységet, mely boldoggá teszi őket. Egy kis pihenés és nyugalom nagyon sokat vethet a latban. Ezen a sport nagyon sokat segíthet. Lehet az valamilyen játék, vagy csak egy kis futás. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a mozgás remek antidepresszánsként hat.

Az egyetemen kialakuló depresszió (college depression) a leggyakoribb fiatal felnőttek körében. Hasonlóan az előzőekhez ennek is kiváltó oka lehet a környezetváltozás és a magány. De leggyakrabban a teljesíthetetlen mennyiségű feladat, tanulni való és a kielégíthetetlen tanárok érik el. Ennél fogva szomorúak, lehangoltak lesznek. Egyre kevésbé lesz ingerenciájuk a dolguk végzéséhez, így a jegyeik romlani fognak, ez pedig félévismétlésekhez vezethet. A többség emiatt olyan élvezeti szereket kezd használni, mellyel elérheti a pillanatnyi nyugalmat és boldogságot. Nem feltétlen a drogokról van szó – hiszitek vagy sem –, hanem az alkoholról és a cigarettáról. Ezt könnyen meg lehet előzni, olyan apró dolgokkal, mint a gólyatáborban való részvétel, felsőbb évesekkel való beszélgetések, a terep előzetes felderítése. Hiszen az ember kevésbé ijed meg olyan dolgoktól, amiket ismer, amikre számít.


Az én esetemben, gimnazista koromban, körülbelül öt éve kezdődtek a dolgok, így azok közé tartozom, akik szorongásos depresszióval vágtak bele az egyetemista létbe. Nem tudom pontosan mi is lehetett a kiváltó oka, mivel sosem kértem segítséget. Egy ponton elkezdtem magamnak elérhetetlen elvárásokat támasztani, mert úgy éreztem, muszáj sikeresnek lennem az életben. Valahányszor nem úgy sikerült valami, ahogyan azt elvártam magamtól, annyira szomorú lettem, hogy nem akartam felkelni az ágyamból. Ennek következtében sokat hiányoztam az iskolából, színleléssel szerzett orvosi igazolással. Nem motivált semmi, étvágytalan voltam, lefogytam. Semmi önbizalmam nem volt. Nem mertem hordani azokat a ruhákat, amiket szerettem volna, mert mi van, hogy ha kinevetnek érte. Voltak napok, amikor úgy éreztem, egy haszontalan, szörnyű ember vagyok, aki semmit nem képes rendesen csinálni, és minden rossz, ami velem történik, nagyon is megérdemlem. Az érettségi éve volt talán a legrosszabb. Folyamatosan idegeskedtem, nem tudtam aludni és gyakran kaptam sírógörcsöket. Annyira rettegtem, hogy rosszul fogok teljesíteni, hogy hányni kezdtem a szóbelik előtti este. Később a háziorvosomnál kiderült, hogy az idegességtől gyomorsavtúltengésem lett. Mindezek mellett elkezdtem félni az emberektől, az idegenektől. A mai napig nehezem veszem rá magam, hogy egyedül menjek olyan helyekre, ahol tömegek vannak, mert félek, hogy akármikor megtámadhat valaki.
 
Az egyetemen az első két szemeszteremet nagyban befolyásolta az érzelmi állapotom. Nagyon sokat tanultam, hogy ösztöndíjat szerezhessek és így segítsem szüleimet. De sosem éreztem jól magam, keveset szocializálódtam és nem mentem sehova. Itt is csak aludni akartam, ha tehettem. Szabadidőmben sorozatokat néztem, ahelyett, hogy a társaimmal beszélgettem volna. A testsúlyom még mindig nem volt rendben mivel csak egyszer étkeztem egy nap, akkor is valamilyen mirelit vagy gyorsételt.

Tudom, sokan a depressziót egybe kötik az öngyilkos hajlammal és az önbántalmazással. Egyetlen egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy kárt tegyek magamban, mindegy mennyire éreztem kilátástalannak a dolgokat.

21 éves vagyok és örömmel jelentem, hogy mára rendbe jöttem. Most is vannak idegesebb napjaim, de koránt sem olyan rosszak, mint voltak. Sokat segített, hogy megértő és türelmes emberekkel vettem magam körül. Elkezdtem főzni tanulni, és többet mozogni. Megpróbáltam rendszert keresni az életemben és pozitívabban hozzáállni a dolgokhoz. A sikerélményeimet kicsit jobban értékelem, a kudarcokat pedig kevésbé veszem magamra.

Ha ismersz valakit, családtagot, vagy csoporttársat, akiről fent áll gyanú, hogy segítségre van szüksége, próbálj meg vele beszélgetni. Alkalmazd a fenti módszereket. Ne a pszichológus és az antidepresszáns legyen az első. Ha te magad vagy ez a személy, de nem akarod, hogy a körülötted lévők tudjanak róla, hívd a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a 116-111-es számon. De ha nem szeretnél ilyen személyes lenni, írhatsz email-t és beszélhetsz chat-en is.
https://www.kek-vonal.hu/index.php/hu/



Kovács Eszter

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS