[ 2018.04.27 ]

Mozikban a legújabb Marvel film, a Bosszúállók: Végtelen háború. Grandiózus szereplőgárdájával és a tíz hosszú éve elindított univerzumával ír történelmet. A kritika természetesen spoilermentes.

2008 volt az a dátum, amelynek a Marvel filmes univerzumának rajongói a legjobban örültek, mert megjelent az első film a moziverzumban, a Vasember. Négy évvel később látta meg a napvilágot a Bosszúállók, amely összegyűjtötte a négy szuperhőst: Vasembert, Amerika Kapitányt, Thor-t és a Hihetetlen Hulkot, akik már megkapták önálló egész estés mozijukat. Hozzájuk csatlakozik még az eddig mellékszerepekben pompázó Sólyomszemet és Fekete özvegyet, hogy összeálljanak és együtt pusztítsák a gonoszt.

Mostanra tizennyolc filmet forgattatott le a Marvel Studios és itt a következő, a Bosszúállók: Végtelen háború. A főgonosz nem más, mint Thanos, akit már háromszor is láthattunk baljós, rövid jelenetek közepette. Ő az, aki immár birtokolja a végtelen kesztyűt, amellyel a hat végtelen követ képes lehet uralma alá hajtani és elpusztítani vele a fél univerzumot. Hőseink természetesen útját állják, elvégre az elmúlt években a Föld különösen fontossá vált a kövek felbukkanásában.
 

Thanos mögött áll egy hatalmas hadsereg és a Fekete Rend, aminek tagjai egyenként olyan hatalmas erővel rendelkeznek, hogy önmagukban képesek lennének kiállni egy kisebb sereg ellen, de még néhány szuperhőssel is.

Nem volt titok, hogy néhány fontosabb karaktert kiírnak a moziverzumból, de amit a vásznon láthattunk azt inkább tömegmészárlásnak nevezném. A vidámabb stílusú, főleg a helyzethez nem illő sziporkás megjegyzésekből azért akad pár, de lényegesen kevesebb mint az előző filmekben. A masszív színészgárda és a rengeteg megmozgatott karakter egynémelyikének korántsem jut elegendő idő, ezzel szemben néhányan talán egy kicsit sokat is kaptak.

Ahogy az előzetesekből is kiderült, a főgonosz a fél univerzumot elpusztítaná. Ennek miértjét a film teljesen jól kifejti és kiválóan reflektál társadalmunk egy valószínű, jövőbeli problémájára is. A Végtelen háború ugyanannyira szól az univerzumért küzdő hősökről, mint amennyire Thanos saját története, ahol megismerjük valamennyire a hátterét és érzelmi mélységeit. Ez utóbbi át is jön meg nem is – azonosulni számomra nehéz volt vele, de mindenképpen örvendetes, hogy végre egy komplex, kidolgozott karaktert kapunk ellenségnek, nem csak egy véletlenszerűen pacákot, aki a rezidens gonoszt hívatott eljátszani.

Dr. Strange és Tony Stark közös jelenetei kiválóan működtek, talán az egyik legjobb páros az elmúlt tíz év alkotásai közül. A két színész tökéletes játékkal hálálja meg a mozijegy árát, a gigászi mennyiségű karakter közül ők tűnnek ki a leginkább. A történet persze több szálon fut, egyes jelenetek alatt csak arra tudtam gondolni, hogy mikor folytatják a másik szálat, mialatt nem akartam, hogy az aktuális jelenet véget érjen.

A halálesetek közül csak egyet tudnék kiemelni, ami érzelmileg arcon csapja az embert, a többi nem igazán hagy mély nyomot.

A film több mint két és fél órás, a 3D-ben való megtekintése után még az én szemem is elfáradt. A mozifilm során kétszer fedeztem fel olyan 3D-s effektet, amely nagyon zavaró volt – itt már félre is kellett néznem egy pillanatra. A már megszokott stáblista utáni jelenetekből ezúttal csupán egyet láthattunk és csak utána érezzük igazán, milyen sokára jön a folytatás.

A Marvel rajongói számára kihagyhatatlan alkotás. Azoknak, akik elmennek a mozikba nem mondok mást, csak hogy tűkön ülve fogjátok várni a 2019-ben érkező következő részt.

Balogh Gergő