Cimkék ![]() |
Pályázati kiírás „Harsányi István-díj” elnyerésére | [ 2012.04.27. ] |
A Manager Képzés Alapítvány kuratóriumának pályázati kiírása innovációval kapcsolatos menedzsment témakörben A hazai menedzserképzés elősegítése, illetve a menedzsment ismeretek elsajátítása céljából magánkezdeményezés alapján 1991-ben életre hívott, a Magyar Innovációs Szövetség által gesztorált és a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság által támogatott közhasznú Manager Képzés Alapítvány, elsősorban a gazdasági, a műszaki és a természet-tudományi felsőfokú intézményekben graduális és posztgraduális, valamint a PhD-képzés keretében tanuló hallgatók menedzsment ismereteinek bővítését, gyakorlatban történő alkalmazását hivatott elősegíteni. Az Alapítvány Kuratóriuma, a Pro Progressio Alapítvány támogatásával a „Harsányi István-díj” (és a velejáró kutatási ösztöndíj) elnyerésére a 2012. évre ismételten pályázatot ír ki. A Kuratórium az innovációval kapcsolatos menedzsment témakörben készített kiemelkedő színvonalú - tudományos diákköri munkák, - kutatási munkák, - szakdolgozatok, diplomamunkák, - PhD-disszertációk készítőit kívánja elismerésben részesíteni, és gyakorlati tevékenységüket támogatni. A pályázatok az alábbi – az innovációs folyamatokkal kapcsolatos – menedzsment szakterületeken adhatók be: - szellemitulajdon-védelem menedzsment - tudás menedzsment - minőség menedzsment - humán menedzsment - kutatás-fejlesztési, innovációs menedzsment - informatikai menedzsment - környezetvédelmi menedzsment - innováció támogatási formái - innováció szerepe a vállalkozásokban - stratégia, üzletfejlesztés - logisztika, anyagtechnológia. A pályaműveket az innováció szempontjait kiemelő, max. 2 oldalas összefoglalóval kiegészítve, nyomtatott formában 2 példányban, valamint elektronikusan is, magyar nyelven lehet benyújtani. Idegen nyelven csak akkor, ha csatolnak hozzá egy publikációként közreadható, értékelésre alkalmas magyar nyelvű összefoglaló kéziratot. A pályázatok elbírálásának feltétele: a felsőoktatási intézmény hivatalos (tanszékvezetői) ajánlása, (témavezetői, opponensi) értékelése, valamint a „Pályázati adatlap” teljes körű kitöltése. Az elbírálásánál előny, ha esettanulmányt is tartalmaz a pályázat. Beküldési határidő: 2012. június 29., 12 óra Beadás helye: Magyar Innovációs Szövetség titkársága: 1036 Budapest, Lajos u. 103., I. emelet A Kuratórium 2012. augusztus 31-ig hozza meg döntését a kutatási ösztöndíjakról, és erről írásban értesíti a pályázókat. Az ösztöndíj összegét a pályaművek színvonala alapján a kuratórium évenként határozza meg. (2011-ben az elnyert ösztöndíjak összege 120 000, illetve 150 000 Ft volt). A díjakat ünnepélyes keretek között 2012 őszén adjuk át. A díjazott pályaművek összefoglalóit a Magyar Innovációs Szövetség és a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság honlapján publikáljuk. A pályázati adatlap és az értékelés szempontjai beszerezhetők az Alapítvány Titkárságán (dr. Antos László titkár, tel: +36-1-430-3330, e-posta: innovacio@innovacio.hu) vagy letölthetők a www.innovacio.hu c. portálon a Harsányi István-díj c. rovatból. |
|
<< vissza |
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Innen-onnan • SZTE • Kultúra • TIK • Buli • Póker • MESE • Ösztöndíj • TÁK • REÖK • JGYPK • Egyetem arca • KMK • Koncert • Pályázatok • Előadás • Jugyu napok • Sport • Művészet • Európa • Diplomaátadó • Fair play • Felvételi • OTDK • Verseny • Kutatás • Képzés • Szeged • Egészség • Pénzügy • Munka • Hökkentő • @egyetemista • Alma Mater • Mappa • Hathárom • Bájital • SZTEhetség |