[ 2018.04.26 ]

„Most kiléptek a nagybetűs ÉLET-be” – hangzik el minden évben a ballagási beszédek egyik legnagyobb kliséje. Tizennyolc évesen ez valóban nagy dolognak számít – megszűnik a „gyermek” fogalma, az illető a középiskolából kikerülve már „felnőtt”. Azonban az ÉLET és a felnőttkor megannyi akadályt állít az ifjoncok elé.

Az elmúlt évtizedben rengeteg kritika és vád érte a magyar oktatási rendszert – a tananyag elavult, a követelmények magasak, a megszerzett tudás nincs kihasználva és még ezekhez hasonló visszajelzésektől hangos a sajtó, ha erről a témáról van szó.

A fentebb említett problémák kihatnak az fiatalok karrierválasztására is. Tizennyolc évesen el kell döntenünk, hogy mivel szeretnénk foglalkozni az elkövetkezendő években. Az előző generációknál természetes volt, ha valaki egy életre választott hivatást. Azonban ez a felfogás ebben a felgyorsult, lendületes tempót diktáló világban már idejétmúltnak számít. Az új nemzedékek, az Y és Z generáció szülöttei már kényük-kedvük szerint váltogatják foglalkozási területeiket – amennyiben nem tetszik nekik az adott munkahely, lelkiismeretfurdalás nélkül állnak tovább.

A munkahelyváltáshoz természetesen elengedhetetlen egyfajta tudás, ami az adott szakterülethez kapcsolódik. Ekkor szembesülünk egy olyan gonddal, mellyel a korábbi korcsoportoknak nem gyűlt meg annyira a baja, mint nekünk: mit és hol tanuljunk, amennyiben a középiskolában kiválasztott felsőoktatási képzés nem felel meg?

A képzés- és szakváltás jelensége egyre több diákot érint. Vannak, akik csak gondolkodnak rajta, vannak, akiket bizonyos körülmények visszatartanak. A következőkben a Szegedi Tudományegyetem néhány diákja számol be arról, ők miért hallgattak a fejükben megszólaló GPS hangjára, miért jött el az életükben egy „Újratervezés!”

Beáta a GTK-n kezdte felsőoktatási pályafutását. Távoktatással tanulta a gazdálkodás és menedzsment szakot, mellette főállásban dolgozott.
„Nagyon megterhelő volt, hogy 8-10 órás műszak után még le kellett ülnöm és magamtól kellett feldolgoznom egy számvitel vagy pénzügyi anyagot. Raktárosként melóztam, fizikailag elfáradtam a nap végére és tanári segítség nélkül nem értettem semmit. A három és fél éves képzésből két és fél év után dőltem ki. Az utolsó szemeszterben a munkahelyi stresszt és a párkapcsolati problémákat még tetézte, hogy folyamatosan megbuktam a vizsgákon, mert nem tudtam felkészülni a köztudottan szóró tárgyakból – pénzügy, számvitel, statisztika. Már az idegösszeroppanás szélén jártam, amikor úgy döntöttem: elég volt. Gyors mérlegelés után visszatértem az eredeti tervemhez és jelentkeztem a JGYPK felsőoktatási szakképzésére, kommunikáció és média szakra. A középsuliból kikerülve is a média irányába szerettem volna elindulni, de drasztikusan megemelték a társadalomtudományos szakok ponthatárait és az emelt szintű kereskedelem-marketing szaktudásomat nem tudtam hirtelen, egy év leforgása alatt átkonvertálni egy humán tárgyéra. A szüleim nem örültek a váltásnak, a Diákhitelemet inkább nem is említem. Mégsem bántam meg, ez volt életem egyik legjobb – és legnehezebb – döntése. Azt tanulom, amit szeretek, és amivel később foglalkozni szeretnék. Ráadásul a közgazdasági tudásomat a médiás képzésen is több alkalommal kamatoztatni tudtam.”
Mint olvasható, Beáta esetében az érzelmi leterheltség hozta el a szakváltás pillanatát, melyet a magas követelményrendszernek való megfelelés okozott.

Kareszt is kimerítette az egyetem. A fiú Szegeden építőipari középiskolába járt, így természetes volt számára, hogy felsőoktatási tanulmányait is ebben az irányban folytassa – a Pécsi Tudományegyetem Műszaki- és Informatikai Karán kötött ki, egy évig tanult építőművésznek.
„Majdnem húsz voltam, amikor az egyetemet kezdtem. A jellemen rengeteg múlik, és hát bevallom, lázadó vagyok. Mégis elismerem, hogy küzdés nélkül nem lesz eredmény. Van, amit muszáj bemagolni és vannak beadandók, amiket az alvás bizonyos fokú elhanyagolásával lehet csak elkészíteni. Az első félév során azonban azzal szembesültem, hogy nagyon nem úgy történnek a dolgok, mint a filmeken. A diákok döntő többsége folyamatosan évet ismétel vagy szakot vált. Emellett azt láttam, hogy tanárok nagy része is csak inkább afféle látogató az órákon, mintsem oktatási szándékkal, küldetéstudattal rendelkező pedagógus. A szakmai tantárgyaink átadhatóságra képtelenek voltak, mert régimódi és összedobott tantervek alapján kellett készülniük az oktatóinknak. Ezen okok miatt is megy el részben az ember kedve az egésztől, ami persze rombolja az ambíciót és a tanulási kedvet. Ennek ellenére még mindig azt mondom, hogy a nagy része rajtam és nem a szakon vagy iskolán, esetleg a tanáron múlott. A szakváltás már csak azért is merült fel, mert az hogy építész szakközépből építész egyetemre menjek: nem tetszett. Mást is akartam csinálni. Nem szerettem volna feltétlen csak építészettel foglalkozni.”
Karesz azóta visszatért Szegedre – jelenleg a 2018-as ponthúzás eredményét várja, mert a BTK anglisztika szakjára adta be jelentkezését. Beszámolójából látható, hogy a diákokon kívül az oktatókat is megviseli az egyetem.

Tina is hasonló, kellemetlen tapasztalatok miatt döntött a változás mellett.
„Pont abban az évben kezdtem el a TTIK-n a kémia alapszakot, amikor változtattak a tanrenden. Még örültem is neki, mikor a gólyatáborban az egyik főgólya arról mesélt, hogy milyen új kurzusaink lesznek. Én naiv azt hittem, olyan dolgokat fognak tanítani, amiknek a nagybetűs életben majd hasznát vesszük. Tévedtem... Amikor maga az oktató jelenti ki, hogy a munkahelyen úgysem ezeket a programokat fogjuk használni és a fizika laborban az asszisztens (aki fizika mesterszakon tanul) se tudja, hogyan kellene megoldani a feladatunkat, vagy hogyan kell az oszcilloszkópot kezelni – kicsit értelmét veszti az a kurzus. Főleg azért, mert az lenne az óra lényege, hogy bemutassa, mit kell majd a munkahelyünkön csinálni. Úgy éreztem, nem a megfelelő helyre jelentkeztem és arra se volt felesleges kétszázezer forintom, hogy egy tesztalany legyek.”
A lány végül nem csak képzési formát, hanem szakot is váltott: informatikai felsőfokú szakképzésre adta be a jelentkezését. „Hiányszakma, ráadásul külföldön is könnyű elhelyezkedni vele, akár alacsonyabb végzettséggel is.”

Részben Norbi is az elhelyezkedési esélyei miatt hagyta ott a TTIK gazdaságinformatikai alapszakját és jelentkezett át a JGYPK felsőfokú szakképzésére. „Az egyik oka a döntésemnek, hogy a jelenlegi oktatási rendszer egyenlő a nullával. Tartanom kellett magam a tanulmányi szerződésben foglaltakhoz, azonban a feltételek eloldalúan változtak: az eddig minimum 30 kredit/félév teljesítését megemelték 36-ra, ami számomra elég különös, tekintve hogy nem kellett semmi új dokumentumot aláírnom ezzel kapcsolatban. Fontos az is, hogy az embernek meg kell válogatnia, milyen gyakorlatvezetőt választ. Volt tapasztalatom olyan tanárral, akinek a pontos utasításait követve elkészítettem egy programot, majd a védésnél megbuktatott. Azt hiszem ez volt a fordulópont, amikor eldöntöttem, hogy elég... Emellett vannak ismerőseim, akiknek állásinterjún majdhogynem le kell tagadniuk, hogy diplomájuk van, mert nem veszik fel a túlképzetteket. Ezért úgy döntöttem, nekem erre a stresszfaktorra nincs szükségem, így gyorsan elvégzek egy felsőfokú szakképzést. Ezer diplomás országa lettünk, viszont sok esetben teljesen haszontalanul.”

A fiatalok nyilatkozataiból látható, hogy bár az oktatási rendszer működik – lélekölő hatással van nem csak a diákokra, hanem a tanárokra is. Az ilyen megfáradt, „kiégett” emberekkel telített munkaerőpiac hatásai tovább gyűrűzhetnek, befolyásolhatják a többi piaci szereplőt és a teljes gazdasági rendszert is.

tabitimi