HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
@egyetemista
Room
[ 2016.03.27 ]
A világ egy csodálatos, de egyben szörnyű hely is. Az ember képes a legcsodálatosabb, azonban a legszörnyűbb tettekre is. A gyűlölködés és a bűnözés világát éljük, mondhatjuk,hogy nagy részben ez irányítja a világot. Mikor még gyerekek vagyunk, mit sem sejtünk a körülöttünk lévő nehézségekről és szörnyűségekről, ekkor a mi kis szobánk is egy gyönyörű hely.

A film középpontjában az éppen ötödik születésnapját ünneplő Jack (Jacob Trembley) és az ő anyukája, Joy (Brie Larson) állnak. A történet szerint az anya emberrablás áldozatává vált, már évek óta fogva tartják egy alig pár négyzetméteres „szobában”,ami valójában egy családi ház udvarában található egyfajta tároló helység. A fogvatartó minden este meglátogatja őket, alapvető, az életben maradáshoz szükséges dolgokkal ellátja anyát és fiát, ezekért cserébe Joyt szexuális együttlétre kényszeríti.

Joy a körülményekhez képest próbál normális életet biztosítani fiának, már amennyire ebben a helyzetben ez kivitelezhető. A kis Jack itt született, neki ez a pár négyzetméter jelenti az egész világot. Abban a tudatban él,hogy „Szoba” a világ és az univerzum közepe, a tévében lévő emberek kartonból kivágott figurák, a hegyek, az állatok, a fák mind csak képzelet. Az anya elérkezettnek látja az időt arra, hogy felvilágosítsa fiát, minden valódi és ennél sokkal nagyobb a világ, akkora, amekkorát el sem tud képzelni, tele gyönyörű dolgokkal. A film cselekményszála talán túl gyorsan jut el a szabadulásig, ezzel kihagyva olyan részleteket,amivel jobban megismerhettük volna anya és fia mindennapjait, és a Joy által átélt több éves bezártság okozta traumát.

Láthatjuk lelki vívódásukat, a jelen társadalomba való beilleszkedést, a múlttal való küzdelmet és egy szebb jövő reményét. Erről az alkotásról nem lehet azt mondani, hogy egy laza, esti mozi. Végig nyomasztó és elgondolkodtató. Elgondolkodtat, hogy milyen világban élünk, mindezek mellett reményt sugároz a kisgyermek személyén keresztül. Brie Larson és Jacob Trembley zseniális, előbbi nem hiába kapta meg a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat a 88. Oscar-gálán, utóbbi pedig 9 évesen ilyen komoly alakításra képes. Összességében a Szobát mindenképp érdemes megnézni.

 
Kővágó Péter
Kép: Internet

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS