- A hokkento.hu weboldalon található tartalom a Fiatalok a Dél-alföldi Médiában Alapítvány szellemi tulajdona.
- Előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a lap egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése. A lap tartalmának egyes részeit kizárólag saját felhasználás céljából merevlemezére mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.
- A hokkento.hu oldalai teljes egészében, a reklámokkal, hirdetésekkel együtt szerzői jogvédelem alatt állnak, azokból bármely részt kivágni, a megcsonkított részt pedig nyilvánossághoz bármely módon újraközvetíteni tilos. Tilos továbbá a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül a lap tartalmát tükrözni, azaz technikai művelet segítségével nyilvánossághoz újraközvetíteni, még változatlan formában is.
- A lapból értesüléseket átvenni csak lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő
a) nem módosítja az eredeti információt,
b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.
- A hokkento.hu domainnév, valamint a HÖKKENTŐ név szerzői jogi védelmet élvez, védjegyoltalomban részesül, felhasználása a hivatkozás kivételével kizárólag a Fiatalok a Dél-alföldi Médiában Alapítvány előzetes és kifejezett írásos hozzájárulásával lehetséges. |