| SZTEhetség | |
| Halk sóhajok | [ 2011.10.12 ] |
Tudod-e mit jelent remény a léleknek, egy ölelés és mosoly a véneknek? Arcukon folyók vágtak gödröket, könnyek áradásai hagytak öblöket. Szemükben már nem ragyog a fény, a remény hal meg utoljára, de már nem él. Az égre nézve sóhajaik sokat mesélnek, talán az élet bizonyult soknak, vagy kevésnek. Ajkaik egyszer csak halk szavakat súgnak, Hallatszik minden csapása a múltnak. "Ismertem egy embert, akit szerettem, akinek a kezébe az életemet tettem." Megcsuklik ekkor a lágy hang és a szó, Fájdalmas pillanat, fel nem fogható. "Ismertem őt egyszer, egyszer lány koromban, nem vágytam másra, csak Ő legyen karomban. ...de eltelt egy hosszú, hűvös nyár, s mikor vége lett, éreztem hogy nem vár. Eltűnt a napfény, körülöttem jég. Lesz-e még derű, vagy marad csak a tél?" Gyönge hangja ekkor szinte elveszik, majd így szól : "Nálam mindig hó esik..." Puha, fáradt arcán könnycseppek zúdulnak, a rossz emlékek most már el nem búcsúznak. Mihályi Vanda |
|
<< vissza |
|
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
| Innen-onnan • SZTE • Kultúra • TIK • Buli • Póker • MESE • Ösztöndíj • TÁK • REÖK • JGYPK • Egyetem arca • KMK • Koncert • Pályázatok • Előadás • Jugyu napok • Sport • Művészet • Európa • Diplomaátadó • Fair play • Felvételi • OTDK • Verseny • Kutatás • Képzés • Szeged • Egészség • Pénzügy • Munka • Hökkentő • @egyetemista • Alma Mater • Mappa • Hathárom • Bájital • SZTEhetség |
