[ 2013.10.24. ]

Fürdős Emese műve:

A sors ostoba, ócska fintora, hogy a sok bolond közül pont velem dacolsz. Velem, aki a leg-jobban ismerlek, aki belülről látlak és építelek. Érezlek.
 

Minden erőlködésed szemernyit sem ér, mert erősebb vagyok nálad. Szeretned kellene. Elfo-gadnod. Éltetned a bennünk égő tüzet. De te dacolsz. Harcolsz. Harcolsz minden jó ellen, amit csak velem, általam érhetnél el. Helyette saját magadat küldöd a kilátástalanságba, abba a bizonyos kígyókkal teli verembe.
 

Én tudom, mi kell neked. Tudom, mit szeretnél. Tudom, mit hogyan élsz át mélyen belül, és mindezt hogyan tolmácsolod a talpadat nyaló, kiszámíthatatlan ördögöknek. Kiadod magad. Kiadsz minket. Pedig tudom, ez neked mennyire fáj. Tudom, mennyire utálsz kiszolgáltatott lenni. Én vagyok a lakat, amire vágysz. Azt is tudom, mire lenne szükséged. El tudnám mon-dani neked, ha nem lennél ennyire makacs. Ha belátnád, hogy csak velem lehetsz teljes.
 

Buta vagy. Másoktól várod a megoldást. Másoktól függsz. Tőlem kellene. Tőlem megkapnád mindazt a támogatást, ami kell ahhoz, hogy kitörj. Velem erős lehetnél. Ideje meglátnod, ked-ves, hogy a Világban egyedül én vagyok a leghűségesebb támaszod. Egyedül én tudlak bol-doggá tenni.

De te dacolsz.

Buta, buta lány. Inkább örülj, hogy a tükörből én nézek vissza rád.