HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Bájital
Étkezz okosan!
[ 2013.10.24 ]
A kollégista lét egy külön életforma. Ne is próbáljuk áltatni magunkat, aki ezt a lakhatási formát választja, az csóró. Nem véletlenül, nem az albérletben tengeti szabadidejét. Meg kell fizetni a tiszta fürdőt, a saját szobát és a felszerelt konyhát. Az utóbbi főleg nem elhanyagolható, mivel az éhező kollégista, akinek nem telik, arra hogy minden héten hazautazzon szüksége van a főtt ételre. Íme pár tipp, hogy ne sírjunk anyuci főztje után. 
 
Ha már a saját lábunkra állunk, tegyük rendesen és ne költsük el az a kis pénzt, ami a rendelkezésünkre áll. Az első hetekben dőzsölünk. Pizza, gyros, meki. Aha...És belenézünk kedves, és elhanyagolhatóan kevés lóvét tartalmazó pénztárcánkba, majd jobb esetben észbe kellene, hogy kapjunk. 
 
Az első és teljesen ésszerű reakció, hogy ezután zsemlén és vízen él az ember, de áll-junk meg egy pillanatra. Nem lenne jobb, ha egész hónapban tápláló és fimon ételeket ennénk, valami hazait? Személy szerint inkább egységesen étkeznék. Minek esnénk ide-oda azon a bizonyos lovon? 
 
Kezdjük az elején. Tegyük fel, hogy egy hónapban 15000 Ft a jövedelmünk. Ez igen kevés, de tételezzük fel, hogy ezt az összeget kajára költhetjük. Ha 30 nappal számolunk ez csak 500 Ft /nap. Reggeli, ebéd, vacsora. Elszomorító? Majd meglátjuk. 
 
Gondoljunk csak bele. A vásárlás befektetés. Első és legfontosabb lépés eltervezni, hogy mit fogunk, szeretnénk enni a héten. Személyes tapasztalatom alapján, a legne-hezebb feladat egy személyre főzni. Ezért érdemes összeállni több emberrel. Egyrészt nem kell egy adaggal pepecselnünk, másrészt a költségek is eloszlanak. 
 
Érdemes, de nem kötelező ezt választani főzhetünk kis mennyiséget vagy megcsinálhatjuk a rendes adagot, ha van lehetőségünk le is fagyaszthatjuk. Itt egy finom recept is, aminek a mennyiségét szükségszerűen változtathatjuk.
 
Tejfölös csirke
2 kg csirkecomb 
1 kg vöröshagyma
15 dkg liszt
80 dkg tejföl (20%-os)
2 ek mustár
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
majoranna ízlés szerint
3 gerezd fokhagyma
1,5 dl olaj


Előkészület: A húsokat alaposan lemossuk, a hagymát felkarikázzuk, és besózzuk. A tejfölt sóval, borssal, majorannával, fokhagymával és a mustárral kevés olajjal kike-verjük. Kivajazott tepsibe kevés lisztet szórunk, és rátesszük a hagyma felét és a csirkecom-bokat. Megszórjuk kevés liszttel és a hagyma másik felével, és egyenletesen beterítjük a fűszeres tejfölünkkel. Előmelegített 200°C fokos sütőben alufólia alatt kb. 60-70 perc, és készre pároljuk. Majd fólia nélkül még tíz-tizenöt percig pirítjuk. Galuskával vagy gombás rizzsel tálaljuk.
 
Reggelinek szendvicset, vacsorának tejberizst javaslok. Csak rá kell szánni magunkat, élvezni fogjuk! Sok sikert!

Holc Viktória

Fotó:
internet
 

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS