Alma Mater | |
A magyar költészet napja | [ 2018.04.12. ] |
„Vak volt a hajnal, szennyes, szürke.
Még Üveges szemmel aludtak a boltok, S lomhán söpörtek a vad kővidék Felvert porában az álmos vicék, Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok. Egyszerre két tűzfal között kigyúlt A keleti ég váratlan zsarátja: Minden üvegre száz napocska hullt, S az aszfalt szennyén szerteszét gurult A Végtelen Fény milliom karátja.” Szegeden a Dugonics látogatható az „Arany 200 busz” mozgókiállítás, melyben képeket és különféle dokumentumokat lehet megtekinteni, amelyek felvázolják a költő életét. Az SZTE Rektori Épületben, Péter Lea egyetemi hallgató fog verset szavalni a Szent-Györgyi Albert szobornál. A Dugonics téren „a hős el van vetve, teremni muszáj” elnevezésű rendezvény keretein belül József Attila tiszteletére 113 percnyi válogatást hallhatunk verseiből. A rendezvényen mindenki részt vehet, a bátrabbak szavalhatnak is. A Klauzál téren „A magyar költészet MAI napja flashmob” kerül megrendezésre. A rendezvény alkalmával, Szeged belvárosának minden jelentősebb pontján végigsétálva, minden állomásnál versmondásra kerül sor. Lehet klasszikus vagy kortárs, de akár saját is, a lényeg, hogy magyar legyen. A szervezők mindenkit szeretettel várnak! Forrás: www.port.hu www.nlcafe.hu K.A. |
|
<< vissza |
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Innen-onnan • SZTE • Kultúra • TIK • Buli • Póker • MESE • Ösztöndíj • TÁK • REÖK • JGYPK • Egyetem arca • KMK • Koncert • Pályázatok • Előadás • Jugyu napok • Sport • Művészet • Európa • Diplomaátadó • Fair play • Felvételi • OTDK • Verseny • Kutatás • Képzés • Szeged • Egészség • Pénzügy • Munka • Hökkentő • @egyetemista • Alma Mater • Mappa • Hathárom • Bájital • SZTEhetség |