HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Alma Mater
Vidék vs. főváros
[ 2018.03.22 ]
Interjúm alanya Horváth Bettina, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar földrajz szak, turizmus és vendéglátás szakirányának egykori hallgatója. Jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetem turizmus-menedzsment mester szakos hallgatója. Beszélgetésünkkor arra kerestem a választ, Bettina milyen főbb különbségeket észlel egy vidéki egyetem után, miután felkerült a fővárosi életbe.

Miét döntöttél úgy, hogy a BGF-en szeretnéd az MSc-t elvégezni, nem pedig Szegeden?

A döntésemet leginkább szakmai okok befolyásolták. Szegeden turizmus szakirányos voltam földrajz szakon, ami sokkal másabb, mint egy BGE-s turizmus szak. A szegedi képzés csak részlegesen érintette a turizmust, engem pedig sokkal több érdekelt a szakmával kapcsolatban. Az egész országban 1-2 egyetemen volt lehetőség turizmust tanulni, szóval legfőképpen ezért választottam a BGE-t.

Nem bántad meg, hogy elkerültél a fővárosba egy másik egyetemre?

Nagyon vártam, hogy kitegyem magam annak a megpróbáltatásnak, hogy egy fővárosi egyetem hallgatója és a főváros lakosa legyek. Ezt a döntésemet nem bántam meg, hiszen rengeteg új lehetőség tárult elém az utóbbi fél évben, azt viszont nem tagadom, hogy nagyon sokszor visszavágyom Szegedre.

Van-e különbség a két egyetem oktatása között? Ha igen, akkor miben?


Nagyon sokban különbözik a két egyetem. Meglátásom szerint a szegedi egyetem sokkal inkább diákbarát, mint a fővárosi. Míg az előzőn bármilyen problémával megkereshettem bármelyik oktatómat, a fővárosi egyetem esetében ezt nagyon sokszor hiába teszem meg, eredménytelen az egész. Az önmenedzselést hangsúlyozzák, ami nagyon sok esetben nehezíti meg a hallgatók életét.

Miután elkezdted Budapesten az egyetemet, nem gondoltál arra, hogy mégis jobb lett volna Szegeden maradni?

Amikor az első félévet elkezdtem, napi szinten gondoltam arra, hogy Szegeden kellett volna maradnom, hiszen az lett volna a könnyebb út, megszokott környezetben, megszokott körülmények között, némi erőfeszítéssel elvégezni a képzést. Ez azonban az idő múlásával egyre inkább változik és örülök, hogy Budapestet választottam.

Könnyen hozzászoktál a nagyvárosi élethez?

A nagyvárosi élethez még most sem vagyok teljesen hozzászokva, úgy, hogy már több, mint fél éve itt élek. Mindig történik valami olyan, ami meglepetést tud okozni jó és rossz értelemben egyaránt.

Az egyetemi élet a szórakozás szempontjából mennyivel másabb, mint Szegeden?

Szegeden sokkal több program kerül megrendezésre karon belül, mint a jelenlegi egyetem karán. Itt nincsenek sportnapok, jege estek, egyetemi napok. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy más fővárosi egyetemek esetében is ugyanez a helyzet.

Rendben, akkor ennyit a tanulásról és a szórakozásról. Záró kérdésnek pedig azt szeretném feltenni, hogy mik a terveid a mester szak elvégzése után? Hol szeretnél dolgozni?


A mesterképzés után nem feltétlenül szeretnék Budapesten maradni, bármelyik kisebb város szóba jöhet, kiemelt helyen közöttük Szeged. A végzettségemnek megfelelően mindenképpen valami vezetői/szervezői pozícióban szeretnék dolgozni, esetleg a management-ben.
K.A. 

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS