HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Alma Mater
Páholyt kapott Szent-Györgyi Albert
[ 2012.03.23 ]
Szegedi Nemzeti Színház egyik páholyát, a Nobel-díjas kutatóról nevezték a tiszteletére rendezett konferencia gáláján.

Botka László polgármester köszöntő beszédében felidézte, hogy hetvenöt éve, azon az estén, amikor Szent-Györgyi Albertnek odaítélték a tudományos elismerést, egy híres hegedűművész adott koncertet a színházban, de az előadás majdnem félbeszakadt. Egy papírlap járt kézről-kézre a nézők között a hírrel, hogy az egyetem professzorának munkáját Nobel-díjjal ismerték el. A koncert rövid szünet után folytatódott, a közönség nagy része azonban elment, Szent-Györgyi Albertet köszöntötték a város utcáin azon a fáklyás felvonuláson, amelyet az egyetemi ifjúság szervezett.

Dékány Imre, a Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke elmondta, a Nobel-díj átadását követően a szegediek gálaműsorral ünnepelték Szent-Györgyi Albertet. Az előadás alatt a tudós családjával az 1-es páholyban ült, majd később is gyakran nézte onnan a teátrum előadásait. A Szegedért Alapítvány javaslatára a páholy ezentúl a kutató nevét viseli majd

Hökkentő.


<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS