HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
Az államilag támogatott és költségtérítéses képzési forma közötti átsorolás rendje
[ 2010.07.29. ]
Az SZTE EHÖK az SZTE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat 6.7. pontjában foglalt felhatalmazás alapján az
átsorolás rendjét az alábbiakban állapítja meg:
1.§ A szabályzat hatálya
Jelen szabályzat hatálya kiterjed a Szegedi Tudományegyetemen tanulmányaikat folytató és a Felsőoktatási
törvényben (különösen: 55. § szakaszában), valamint annak felhatalmazása alapján „A Szegedi
Tudományegyetem Hallgatói által fizetendő díjakról és térítésekről, valamint a részükre nyújtható egyes
támogatásokról" szóló szabályzata 6. § (9) bekezdése, továbbá az SZTE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat 6.7.
pontja alapján államilag támogatott és költségtérítéses képzési forma közötti átsorolási kötelezettség hatálya alá
eső hallgatókra, az ezen kötelezettségeket előíró jogszabályokban és szabályzatokban foglaltak szerint.
2.§ Átsorolási egységek meghatározása
(1) Az átsorolási egységeket az EHÖK elnöksége - a kari HÖK testületek
javaslatára, határozattal- úgy határozza meg, hogy a hallgatói teljesítések összemérhetők legyenek. Az EHÖK
elnöksége - az Ftv alapján- az átsorolási egységeket képzési egységbe, majd kari egységbe végül egyetemi
egységbe állítja; ezen meghatározásokat e szabályzat 1.sz. melléklete tartalmazza.
(2) A kari HÖK a következő évre vonatkozó, (1) bekezdés szerinti javaslatát
legkésőbb az adott év április 15-ig köteles az EHÖK részére eljuttatni. Ennek hiányában az adott (utolsó) évre
meghatározott átsorolási egységek irányadóak a következő évre nézve.
3.§ A költségtérítéses képzési formába átsorolandó hallgatók meghatározása
(1) Költségtérítéses státuszba (képzési formába) kell sorolni a hallgatót, ha az utolsó két bejelentkezett félévben
nem teljesítette a képzési kimeneti követelmények szerinti ajánlott tantervében előírt éves kreditmennyiség
legalább 50%-át.
(2) Az átsorolási sokaságot átsorolási egységenként kell meghatározni.
(3) Amennyiben az átsorolási egységben az átsorolandó hallgatók száma meghaladja az átsorolási egység 15%-
kát, úgy 4.§-ban részletesen meghatározott elv alapján az átsorolási egységben legrosszabbul teljesítő 15%
kerül átsorolásra.
(4) Azonos korrigált kreditindexű tanulmányi teljesítés esetén - ahol nem érvényesül a 4.§ (2) - úgy a határon
azonosan teljesítő hallgatókat átsorolni nem lehet.
4.§ A rangsorolás módja
(1) Az átsorolási egységben tanulmányaikat folytató hallgatók tanulmányi
teljesítményük mérésére a korrigált kreditindexet kell használni.
(2) Az azonos korrigált kreditindexű hallgatók esetében meg kell vizsgálni a kreditindexek értékét, és ezek
egyenlősége esetében egymás közt rangsorolni nem lehet.
(3) A rangsorolást a (2) bekezdésben rögzítettek szerint el kell végezni az 1. számú mellékletben rögzített
képzési, kari és egyetemi egységek tekintetében is.
(4) Az 51/2007. (III.26.) kormányrendelet 29.§ (7) hatálya alá tartozó hallgatók államilag támogatott képzési
formába sorolását meg kell tagadni.
5.§ Az államilag támogatott képzési formába átsorolandó hallgatók meghatározása
(1) A 3.§ (1)-(3) bekezdések alapján meghatározott költségtérítéses képzési
formába átkerült hallgatók (államilag támogatott) helyét az intézmény költségtérítéses hallgatókkal tölti fel,
költségtérítéses képzésből államilag támogatott képzésbe történő átsorolás alapján.
(2) Az átsorolás a 4.§-ban meghatározott rangsor szerint történik.
(3) Amennyiben az államilag támogatott képzési formából átsorolandó hallgatók száma - átsorolási egységen
belül - több mint a költségtérítéses képzésből átsorolt hallgatók száma, úgy a 2.§ szakaszban meghatározott (1.
sz. mellékletben rögzített) képzési, kari, egyetemi egységből kell átsorolni, szintén a 4. § szakasz szerinti
rangsorolás alapján.
6.§ Jogorvoslati lehetőség
(1) Jogorvoslati eljárás indítható az átsorolásról hozott döntés ellen, ha a döntés nem az átsorolásról elfogadott
eljárási rend szerint történt,
(2) A jogorvoslati kérelem elbírálása az SZTE a hallgatói jogorvoslati kérelmek benyújtásának és elbírálásának
rendjéről szóló Szabályzat hatálya alá tartozik.

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS