HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
A bájos külső egy igazi „kemény csajt” takar
[ 2010.04.19. ]
Hogyan jött az ötlet, hogy jelentkezel az Egyetem Arca versenyre?
Ez úgy történt, hogy a TIK-be hoztam vissza a könyveket, és szerencsémre pont nyílt napot tartott a Hökkentő. Két kis hölgy odaszaladt hozzám, hogy jelentkeznem kellene, de először azt mondtam, hogy ez nem az én világom. Egyikőjük viszont rábeszélt, hogy mennyi bulival jár ez a megmérettetés, találkozók, ismerkedés, és ez nagyon megtetszett, hiszen új barátok mindig jól jönnek. Aztán, amikor jelentkezés után elmondtam otthon, hogy részt fogok venni a versenyen, elkerekedett szemmel kérdezték, hogy „Te?!”. Végül a barátnőm mondta, hogy próbáljam azért meg, jó buli, új csajok, így már csak miatta sem léptem vissza.

Milyen tapasztalatokat szereztél a felkészülés során?
Nagyon sokan jelentkeztünk, ezért nem kerültem mindenkivel szoros kapcsolatba, de találkoztam olyan lányokkal, akikkel elég jóban lettünk, és szerintem tartjuk majd a kapcsolatot a későbbiekben is.

A gálán sok szép lánnyal találkozhattál. Számodra ki számít igazán szépnek?
Ez elég érdekes, mert a szépség szerintem egy szubjektív dolog. Mindenkinek más tetszik, nálam az összhang, a megjelenés az, ami számít. Nekem nincs ideálom, hanem épp akit meglátok, akiben épp megfog valami különleges, az testesíti meg számomra a szépséget.

Saját magadban mit tartasz a legszebbnek, mivel nyerhetted meg a zsűrit?
Igazából nem tartom magam egy gyönyörű, babaarcú lánynak. A megjelenés, a kisugárzás, a külső és belső harmónia számíthatott összegészében

Vettél már részt hasonló megmérettetésen?
Szépségversenyen még nem vettem részt, csak egy elődöntőn még érettségi után, azonban annyi állást kaptam ott divatbemutatókra, hogy már nem volt időm a döntőre elmenni. Csak ruhákat mutattam be - menyasszonyit, estélyit, fehérneműket. Elkezdtem tehát dolgozni, mellette főiskola, egyetem, tehát megszakadtak ezek a kapcsolatok, nem értem rá, feladtam.

Az elért eredményen „felbuzdulva” részt vennél-e később más szépségversenyeken?
Szépségversenyeken nem. Esetleg még divatbemutatókon, amelyeket jobban szeretek, mert ott nem magunkat kell konkrétan mutogatni, hanem a „ruha mögé bújhatunk”, amelyet reklámoznunk kell. Ha felkérnének, ezzel talán még foglalkoznék, de magamtól már nem jelentkeznék versenyre, ugyanis egyébként nem vagyok exhibicionista típus, remeg a lábam, a kezem, a gyomrom ilyen alkalmakkor. Szerintem egy szépségverseny más mint egy bemutató vagy egy fotózás, ahol csak el kell adni valamit.

Ha ez az interjú csak egy mondat lenne, és abból kellene mindent megtudni rólad, akkor mit mondanál?
Nagyon határozott, kitartó és felelősségteljes vagyok.

A külsődről nem is mondtál semmit…
Próbálok jó megjelenésű lenni, igényes, ápolt külsőt mutatni. Eddig úgy érzem, a fiúktól pozitív visszajelzéseket kaptam, persze biztosan vannak olyanok, akiknek nem tetszem, mivel nem mindenkinek egyforma az ízlése.

Hogy tetszik az a népszerűség, amibe most belecsöppentél?
Igazából ma mozdultam ki először, úgy mint Egyetem Arca, tehát még nagyon nem éreztem semmit. Míg vártalak benneteket, néhányan megnéztek, háromszor is visszajöttek. Kicsit zavarba ejtő, hogy ennyire feltűnően néznek, mert nem vagyok hozzászokva, csak ahhoz, hogy megnéznek és kész. Teljesen más helyzet, hogy most láthatnak egy újságban, mint az Egyetem Arcát, és jól megnéznek, hogy „Ez biztos ő!”.

Hogyan képzeled el Magadat 1 évig az SZTE képviseletében?
Szeretnék minél több kari rendezvényen, bálon, gólyatáborban részt venni, mert úgy tudom, ez ezzel jár, és szívesen ki is használnám a lehetőséget. Minél több helyen szeretnék jeleskedni.

Hogyan fogod majd kamatoztatni az elért eredményt?
Máris megismertek, mint Egyetem Arcát, és az SZTE Karrier Irodától kaptam már lehetőséget egy hostess munkára, ahol még részt kell vennem egy meghallgatáson. Ilyen állást elég nehéz szerezni ismeretlenként, mert nem állíthatsz oda, hogy én hostess szeretnék lenni, hiszen nem biztos, hogy sor kerül a beválogatásra. Így sokkal egyszerűbb, és biztos előnyösebb is, ha ismerik az embert. Nyolc lány közül lesz a válogatás, és remélem, hogy sikerül, mert jól jönne a munka.

Kanyarodjunk kicsit vissza a múltadhoz. Mit kell tudni az Egyetem Arca gyermekkoráról?
Csongrádi vagyok, ahol az általános iskolában minden évzárón én voltam a műsorvezető és a versmondó. A tanárok szerint az iskola „fénye” voltam, mert nagyon sok versenyt nyertem irodalomból, országos helyezéseket értem el, nagyon szerettek a suliban. Ezután rendvédelmi szakon tanultam tovább gimnáziumban, két évig csináltam, majd abbahagytam, mert az önvédelem, a harcművészet a fiúkkal egy kicsit kemény volt. Szó szerint fájt ez a verekedés. Futott a gimiben egy pedagógia-pszichológia szak is, átmentem oda, és ott végeztem.

Mekkora részt foglal el az énedben a „kemény csaj”, a határozottság?
Elég nagy részt foglal el. Korábban egy „kis harci kakas” voltam, most már kezdem kinőni, komolyodtam, de néha még mindig kicsit durvább, keményebb vagyok a kelleténél, ha olyan a helyzet. Ha valamit a fejembe veszek, arról semmi pénzért nem teszek le. Kitartó vagyok addig, amíg be nem látom, hogy tényleg nem jutok a dolgok végére, vagy míg el nem érem őket. Keményebb vagyok mint egy átlag nő, inkább fiús típus. Nem látom magam egy cicababa típusnak, bár sokan azt mondják, hogy olyan a külsőm, mint egy plázacicáé, de aki megismer, az csalódik, mert más vagyok, mint amilyennek látszom.

Van-e esélyük a rajongóknak, akik szívesen randiznának az Egyetem Arcával?
Sajnos erre nemet kell válaszolnom, ugyanis komoly párkapcsolatban élek már évek óta.

Most élelmiszermérnöknek tanulsz. Miért éppen ezt választottad?
Az érettségi után tanítóképzőbe adtam be a felvételit, ami sikerült is, de aztán meggondoltam magam, hogy én mégse akarok tanárnő lenni, ezért nem is kezdtem el rögtön a tanulást. Így már egy évet csúsztam, viszont közben csináltam egy üzletvezetői tanfolyamot, amely tartalmazott egy élelmiszeriparral foglalkozó tantárgyat is. Ez nagyon megtetszett, és elkezdtem keresgélni a Felvételi tájékoztatóban az élelmiszeri főiskolákat, így találtam rá a Mérnöki Karra. Gondolkoztam előtte is a szegedi tanulmányokban, mert vannak itt rokonaim, és sokat jártam ide kiskoromban.
Levelezőn kezdtem az élelmiszermérnöki képzést, mert közben 18 hónapig egy kémia laborban dolgoztam a minőségirányítás területén. Itt azonban annyi munkát adtak, hogy nem bírtam a tanulás mellett, így átjöttem nappali tagozatra. Most fogok államvizsgázni decemberben, szeretném keresztfélévben felvenni februárban az MSc-t, tehát nem szeretném abbahagyni a tanulást. Később, ha munkalehetőség adódik, csak a szakmában szeretnék elhelyezkedni, a termelési igazgatói pályára hajtok, de legalábbis laborvezetőire, mert ezen a területen vannak tapasztalataim.

Az elmondottakból az látszik, hogy nyitott vagy az életre, az emberi kapcsolatokra. Mit csinálsz, amikor van egy kis szabadidőd?
Amikor nem tanulok, a barátaimmal járok el szórakozni: MK - s Napok, valamilyen bál, kari bulik, amikor csak lehetőségem van rá. Szeretek olvasni is, vagy a családommal tölteni otthon az időt. Igazából nem sok minden fér bele, bár ez az utolsó év egy kicsit lazább, nem olyan nehéz, de az előzőek elég sűrűek voltak.

Török Rozi, Vass Viki

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS