HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék SZTE
Konzorciumi együttműködést kötött az SZTE és a Kecskeméti Főiskola
[ 2009.09.25. ]
A konzorcium tagjai egyben aláírták azt az 500 millió forintos támogatási szerződést is, melynek köszönhetően elindulhat a tudás- és technológia-transzfer infrastrukturális, szervezeti, szolgáltatási és módszertani hátterének fejlesztése.
Csaknem 500 millió forintot nyert tudományos, innovációs és gazdasági lehetőségeinek növelésére a Szegedi Tudományegyetem és a Kecskeméti Főiskola konzorciuma a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Az erről szóló támogatási szerződést szeptember 24-én írta alá Kecskeméten Dr. Szabó Gábor, az SZTE rektora és Dr. Danyi József a főiskola rektora.
A Szegedi Tudományegyetem vezetésével létrejött konzorciumban partnerként közreműködnek a régió további felsőoktatási intézményei, az MTA Szegedi Biológiai Központja, a Gabonatermesztési Kutatóintézet, valamint több vállalkozás is. A konzorcium célja, hogy egyesítsék a Dél-Alföld kutatóintézeteinek innovatív, tudományos és gazdasági erejét, melynek köszönhetően a régió tudásalapú gazdasági átalakulása új lendületet kaphat.
Az elnyert pályázattal a felek a tudás- és technológia-transzfer infrastrukturális, szervezeti, szolgáltatási és módszertani hátterét kívánják fejleszteni. A projekt célja továbbá, hogy minden hallgató és szakember szervezett képzés keretében kaphasson használható és naprakész információt az innováció szakmai, jogi, technikai feltételeiről és folyamatairól.
"A két intézmény összefogásával a tudományos és innovációs lehetőségeink tárháza is gyarapszik. A konzorcium nem az egyetlen társulás a régió felsőoktatási műhelyei között, hiszen közös érdekeink márciusban életre hívták a Dr. Tudás Kabinetet, amely szintén a Dél-Alföld tudományos, felsőoktatási és innovációs életét hivatott összefogni. A kezdeményezéshez azóta több intézmény is csatlakozott, a tudáskabinet azonban továbbra is nyitott, és várja a kutatóintézetek, kamarák és önkormányzatok jelentkezését" - hangsúlyozza Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora.
 
Forrás: Edupress

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS