HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
Kedvenc könyv kérdőív - Lássuk az eredményt!
[ 2017.04.18 ]
 Az unalomig ismételt mondatok, hogy az „Olvasás nagyszerű időtöltés.”, meg, hogy „Az olvasástól okosak leszünk.”. Mindenki hallotta már legalább az egyiket életében, és tisztában van a bennük rejlő igazsággal. Mégis a mai fiatalok nem igazán rajonganak az olvasásért. Legalábbis ezt hittem, mielőtt megcsináltuk a tesztet. Huszonöt könyvet tettünk fel a netre, amikre lehetett szavazni, hogy melyiket szeretik a legjobban, melyik tetszik nekik a leginkább, és meglehetősen érdekes eredmények születtek.

Úgy döntöttem, hogy az izgalom fokozása érdekében visszafelé mondom a helyezetteket. Nagyon sok holtverseny született, és mivel utolsó lehetőségként az ’Egyéb’ kategóriát adtuk meg, ezért nagyon sok egyéni könyvötlet is érkezett. Így a vége nem túl egyértelmű. De lényeg a lényeg, hogy az összes könyv, amelyik egy szavazatot kapott a tízedik helyen végzett. Mivel olyan sok van belőlük, ezért csak néhányat mondanék, amik érdekesek lehetnek: Charles Baudelaire: Mesterséges mennyországok; Böszörményi Gyula: Rémálom sorozat; Maggie Stiefvater: Hollófiúk sorozat; Szerb Antal: Utas és holdvilág; Vonnegut: Bajnokok reggelije; Hugh Laurie: A balek; Fredrik Backman: Az ​ember, akit Ovénak hívnak. Nagy meglepetés számomra, hogy az egyéb kategóriába, meg egyébként is a felsorolt könyvek közül, sokan választottak magyar művet. Ez majdnem akkora meghökkentést váltott ki belőlem, mint az, hogy az Alkonyat csupán egy szavazatot kapott, így utolsó helyre került, a többi közé. Hát ez van, változik a világ.
Na de lássuk a kilencedik helyezett(eket).  Négy is van belőlük: Jay Asher: Tizenhárom okom volt; Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya; Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja; Pierce Brown: Vörös lázadás.  Ezek mind nagyszerű könyvek, nagy olvasóként hármat már magam is elfogyasztottam, az utolsó kivételével, aminek a tartalma alapján kicsit Éhezők viadala beütése van, az egész megyek-ölök-gyilkolok rész nélkül. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, megér egy próbát.
A nyolcadik helyen, meglepetés, holtverseny: Markus Zusak: A könyvtolvaj; Aldous Huxley: Szép új világ. Érdekes módon, mindkét könyv komoly témát dolgoz fel. Míg az egyik egy szomorú, történelmi beállítottságú regény, középpontban a társadalommal és az egyik legdurvább korszakkal, addig a másik egy régmúlt idők regénye, mely olyan témákat boncolgat, mint a fogyasztói társadalom, a manipuláció, vagy a kialakulóban lévő jövő, mindezt olyan köntösben, mely megállja az idő próbáját.
A nyolcadik helyezettek komolysága után lássuk, melyek lettek a hetedikek. Igen, többes számban: Gárdonyi Géza: Egri csillagok; Leiner Laura: Szent Johanna Gimi sorozat; George R. R. Martin - Tűz és jég dala sorozat. Nos, úgy hiszem, hogy ez lett a legszínesebb csoport, hiszen mind a három könyv teljesen más témájú. Az egyik a jól ismert kötelező olvasmányok talán legjobbika, a másik a tini lányok (és fiúk) nagy kedvence, a harmadik pedig a fantasy világ Szent Grálja, amit a többség Trónok harca sorozatként ismer. Mindegyiknek megvan a maga nagyszerűsége, együtt pedig még jobbak. Bár nehezen tudok elképzelni egy tizenhat éves lányt, aki a gimi és a kiszemelt fiú meghódítása mellett harcol a Másokkal és küzd a vastrónért, miközben Dobó Istvánnal próbálják védeni a várat a törökök támadásától. Viszont nem hangzik rosszul, ha valaki megírja, én elolvasom.

Ezek után akkor jöjjenek a hatodik helyen végzettek: John Green: Csillagainkban a hiba; E. L. James: A sötét ötven árnyalata; Lakatos Levente: Szigor; Victor Hugo: Nyomorultak. Nahát, a durva szexet boncolgató könyvek csupán a hatodik helyen állnak, micsoda meglepetés. Remélem, érzitek az iróniát, bár képmutató lennék, ha nem mondanám el, hogy én is olvastam őket. A rákos párról szóló könyvről csak annyit, nem tudom pontosan, hogy akkor sírtam jobban, mikor olvastam, vagy mikor megnéztem filmen. Nehéz eldönteni, de az biztos, hogy mindkettőhöz kell a százas zsepi. Jean Valjean klasszikusához pedig nincs hozzáfűznivalóm, talán annyi, hogy ha tehetitek, nézzétek meg színházban. Nagyon jó.
Éljen, elértünk a top öthöz. Lássuk kik végeztek az ötödik helyen (már meg sem említem a többes számot, ja de, itt is holtverseny van.): Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg; Stephen King: Ragyogás. Remélem, senki nem képzelte el az aranyos szőke hajú kis herceget, ahogy egy szállodai szoba ajtajára festi fel vérrel a kellögem szót. Nos, most már mindenki elképzelte. Személy szerint nem rajongok az ijesztő dolgokért, és ha valaki hát Stephen King nagyon ért ahhoz, hogy összepisiljük magunkat a félelemtől, akár könyvről, akár filmről van szó. A kis herceg pedig, noha gyerekeknek szól, sokkal mélyebb jelentése van felnőtt fejjel. Szóval a lényeg, hogy teljes mértékben megértem, hogy bekerültek az első ötbe.
Na de akkor most lássuk azokat, amik negyedikek lettek: J. R. R. Tolkien: Gyűrűk Ura sorozat; George Orwell: 1984. Őszintén szólva ez utóbbi, amin a legjobban meglepődtem, mivel nem egy könnyed, vasárnap esti olvasmány, mégis meglehetősen elől végzett. Sokszor próbáltam magam rávenni, hogy elolvassam, és ezek után valószínűleg meg is teszem majd. Gollam, vagy ismertebb nevén
Szméagol, és a drágasága történetét pedig senkinek nem kell bemutatnom, annyit talán megjegyeznék, hogy könyvben jobb. Csak mondom.

És igen, elértük a dobogósokat. A harmadik helyezett pedig: Cassandra Clare: A végzet ereklyéi sorozat. Az első könyvnek, amit 2007-ben adtak ki, Csontváros a címe, ezt követi a Hamuváros (2008), az Üvegváros (2009), a Bukott angyalok városa (2011), az Elveszett lelkek városa (2012), és végül a Mennyei tűz városa (2014). A történet nagy vonalakban arról szól, hogy van egy tizenhét éves lány, aki nyugodtan éli életét, amíg nem találkozik egy fiúval és barátaival, akikről megtudja, hogy létezik egy másik világ is, és hogy ő valójában egy árnyvadász, aki félig ember, félig pedig angyal. Utána az anyját elrabolják, méghozzá a gonosz apja, ráadásként pedig megkerül a testvére, akinek a létezéséről nem tudott, és akit nagyon nem akart. Itt jön még néhány bonyodalom, de tovább nem mesélem, mert akkor a végén lespoilerezném az egészet. A mozgalmas írással töltött évek után, az ekkor már sikeres író úgy döntött megszedi magát egy kis pénzzel, és ezt a filmipar is támogatta, így 2013-ban elkészült az első könyvet feldolgozó film, Lily Collins és Jamie Cambell Bower főszereplésével, ez után pedig 2016 januárjában elstartolt az összes könyvet feldolgozó, kicsit átírt sorozat, a Shadowhunters. Cassandra Clare örülhetett, mert közben írt még néhány könyvet, kiegészítve az előzőeket, illetve teljesen más, de hasonlóan sikeres történeteket, és még forgatókönyvíróként és producerként is kipróbálhatta magát. A sorozatnak pedig már a második évada is véget ért.

 


Na de, haladjunk tovább. A második helyen az egyik személyes kedvencem áll: Jane Austen: Büszkeség és balítélet. Sajnálom fiúk, lányos bekezdés jön. Tudom, sokan nem értik miért jön be Mr. Darcy olyan sok lánynak. De amellett, hogy elméletben irtó jól néz ki, ki ne akarna egy olyan pasit, aki mindent megtesz a szerelméért, és akiben nem nyugszik a bizonyítási vágy és a szenvedély. Persze, Eliza Bennett viselkedése hagy némi kívánni valót maga után, de ezt tudjuk be a pletykák rosszul történő tolmácsolásának és a hölgy tudatlan mivoltának. A történet lényegében arról szól, hogy öt testvér férjet keres, ebből egy sajnálatos módon, kettő pedig hál’ istennek talál magának. Hogy a lány kérések és az első elhangzó szó között mi minden történik, azt nem árulom el, hiszen akkor nem lenne értelme elolvasni. A regény egyébként 1813-ban jelent meg, második verzióban, gondolom az első nem igazán nyerte el az író tetszését. Azonban abban biztos vagyok, hogy mindkét formájában megmutatkozott Jane Austen szellemessége, és tökéletes „visszavágó” tudása. Nem hiszem, hogy van még egy olyan angol irodalmi személyiség, aki az 1800-as években ilyen nyíltan és feministán írt volna. Okossága és fantasztikus karakterei, melyek teljesen hétköznapiak, legalábbis akkor azok voltak, a többi művében is megmutatkoznak, mégis a Büszkeség és balítélet a legkiemelkedőbb és legmaradandóbb története. Mint mindent ezt is megfilmesítették, kétszer is. Először 1995-ben, egy hat részből álló sorozat keretein belül, amiben Jennifer Ehle és Colin Firth játszotta a főszerepet. Másodszor pedig 2005-ben, egy egész estés előadásként, amiben Keira Knightley és Matthew MacFadyen tündököltek, mint Eliza Bennett és Mr. Darcy.

 


Most pedig, annyi várakozás után eljött az ideje, hogy kihirdessem az első helyezettet. Senkit nem fog meglepetésként érni, hogy a legtöbb szavazatot kapott könyv: J. K. Rowling: Harry Potter. Magasan ez kapta a legtöbb voksot, így Harry, Ron és Hermione története nyerte ezt a kis könyvkvízt. Az első könyvet 1997-ben adták ki, a címe pedig A bölcsek köve. Ezek után jött a Titkok Kamrája (1998), az azkabani fogoly (1999), a Tűz Serlege (2000), a Főnix Rendje (2003), a Félvér Herceg (2005), és végül a Halál ereklyéi (2007). A történet középpontjában három fiatal varázsló áll, akik zsenge koruk ellenére már az első részben olyan feladatokkal állnak szembe, ami még egy bátrabb felnőttnek is gondot okozna. Érdekes módon a főszereplő minden részben találkozik ősellenségével, akár valaki máson keresztül, vagy fura, nyomi formájában, akár teljes valójában, míg végül az utolsó részben szemtől szembe találkoznak egy utolsó sorsfordító ütközet keretein belül. Páran meghalnak, a gonoszokból jók lesznek, szerelmek születnek, míg a végén mindenki éli életét. Nem mondom el, hogy mi lesz a vége hátha valaki még nem olvasta, vagy nem látta. Csak vicceltem, ilyen valószínűleg nincs, még szép, hogy meghal Voldemort. A történet a főszereplőkkel és gyerekeikkel zárul, ami tökéletes befejezés, tekintve, hogy megírásra került a Harry Potter és az elátkozott gyermek is, ami kifejezetten az utókorról szól, valamint megfilmesítették a Különleges állatok és megfigyelésük című irományt is. J. K. Rowling eléggé körbebástyázta ezt a varázsvilágot, és szépen megszedte magát, amit hányatatott sorsa után senki nem sajnál tőle. Bár szerintem egyébként sem, hiszen akinek ekkorra fantáziája van, az megérdemli, hogy sikeres legyen.




Ez volt a mi kis könyv kvízünk értékelése, amire összesen 183 szavazat érkezett. Sajnos 12 érvénytelen volt, mivel volt, aki azt írta az egyéb rovatba, hogy „nincs”, és volt, aki egy tankönyv címét adta meg. Kétség ne essék, lehet, hogy valakinek az a kedvenc könyve tiszteletben tartom. A lényeg a lényeg, hogy nagyon sok új könyvet ismertem meg, aminek több okból is örülök. Egyrészt, örülök, hogy ilyen sokan kitöltötték a tesztet és vették a fáradságot, hogy válaszoljanak. Másrészt pedig örülök, mivel kiderült, hogy az emberek szeretnek olvasni, nem is keveset. Ráadásul a legtöbb szavazat szépirodalmi művekre érkezett, ami hihetetlenül fantasztikus.

Tar Dóra


<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS