[ 2014.04.23 ]

Január 16, az 1936-os év eleje

Idegesen és feszülten léptem a helyiségbe. Ő már várt rám, utolsó beszélőpartnereként vagyok most itt újra. Szemébe pillantva még mindig nem értettem a történetét, vélhetőleg ez alkalommal okosabban távozom. Egyszerű környezet, sötét színek, kifejezetten nyomasztó. Az ágy sarkában ült, helyzetét ismerve az ember egy olyan képpel a fejében lép be, amelyen ez az idős úr megtört és sajnálkozó…azonban ez a férfi daccal a tekintetében, kétségbeejtő módon fürkészte minden mozdulatomat. Miközben az ággyal szembeni széken helyet foglaltam, szemügyre vettem az öreget, még egyszer, utoljára.
Ránézésre szívélyes, békés öregember, kiállása tiszteletet kelt, ehhez társul előkelő modora. Teste megfáradt, az arcán futó ráncok mélyek és karakteresek. Magas, vékony, különösebb ismertetőjegye az ősz hajhoz társuló ősz bajusz.

-Tudom mit akar hallani. - kezdte lassan reszelős hangján. -És én el is mondom, amit csak lehet, de kérem, nagyon kérem…hallgassa végig türelemmel és hangtalanul ezen elhasználódott vén férfi mondandóját.

Bólintottam. Óvatosan elővettem a papírjaimat és a tollam, hogy az újabb fejleményekre felkészülten reagálhassak.

-Hogyan jutottam ide? - vágta félbe a csendet érces hangja, miközben üveges szemekkel pásztázta a jellegtelen kockás padlót. -Apám halálát követően anyám árvaházba dugott, mondván nincs pénze eltartani. Talán ezen a helyen vette kezdetét fejemben minden gondolat, melyet csak hosszú évekkel később váltottam valódivá. Mindennapos volt a korbáccsal elért fegyelem. Ezek azonban még nagyon a kezdetek, folytatnám inkább pár év elteltével a történetet. Szobafestő végzettséggel indultam az életnek, megházasodtam, majd sorra jöttek a gyerekek. Összesen 6. - itt gondolkodva megállt egy pillanatra, pontosan akart mindent megosztani. -A legkisebbik már betöltötte a harmadik életévét, ez idő tájt hagyott el az asszony egy másik férfiért. Húsz éves házasságomat a hátam mögött hagyva szabaddá váltam. Az egész életemet végigkísérő kényszer, melyet a fájdalom kétoldalúsága vezényelt, végre kiteljesedhetett. Pontosan ezek azok a tetteim, melyek végett itt ülünk egymással szemben, Dr. Wertham. - merengett tovább némán.

 

-Folytatná az áldozataival? - kérdeztem bizonytalanságomat sikertelenül leplezve.

-Ki érdekli? - egy félmosoly ült az arcára.

-A kislány által került ide…

-Oh, a kis Grace. Ahogy hallom a leghíresebb ügyem. Hát persze, az embereket nem az borzasztja meg leginkább, ahogy fiatal fiúkat rontottam meg vagy kínoztam, és a kioltott életek is feledésbe merülnek, ha a kiválasztottak jelentéktelen, senkinek sem hiányzó gyermekek. Azonban Grace esete egyedi. Eredetileg a bátyjáért mentem, hiszen Edward álláshirdetését megtalálva kopogtattam Buddék ajtaján, epret és sajtot tartva a kezeimben. A terv a kislány feltűnésével változott. Mint azt a bíróságon az ellenem felmutatott levélből már jól tudhatja, egy szülinapi zsúr alkalmával vittem el magammal, és nyugodtan lehetünk drámaiak, sosem látta a család viszont a legfiatalabb gyermeket. Mondja, Dr. Wertham, azért jött, hogy újra végighallgassa?  - vonta fel szintén őszbe borult szemöldökeit.

-Az érdekel, mi vette rá, hogy a meggyilkolása után valakit megegyen. Ha megérteni nem is fogom, legalább átlátni szeretném a szemszögét. Az előzetesen végzett vizsgálatok alapján ön egy pszichopata személyiség, de nem nyilvánították elmebetegnek. Ami igencsak meglep, miután tudomást szereztem a több felmenőjét érintő, örökletes gyengeelméjűségről. Legyen szó az édesanyjáról, a nagybátyjáról, az öccséről vagy éppen a húgáról.

-Nos, a legtöbb tettemre visszagondolva csak egy indíttatás vezérelt: a kíváncsiság. Esetenként még talán az, hogy úgy tartotta úri kedvem.

-A levél, amit évekkel később küldött a Budd családnak, és az azt megelőző zaklató levelek különféle özvegyeknek egy-egy apróhirdetést olvasva…

-Szenvedélyesen szeretek írni, ez minden. Nem azért részleteztem az anyának és az apának címezve hogyan fojtottam meg, daraboltam össze és főztem meg a lányukat, mert megbántam, vagy tartoznék nekik ennyivel. Mindössze az írás öröme vezérelt. Egy olyan eseménye volt ez az életemnek, amit mindenképp érdemes valahogyan megörökíteni. Az előzőleg kiválasztott helyszínre érve még a kislány hozta utánam a vonaton felejtett táskát, tele a kézifűrésszel és henteskéssel, amit csak erre az alkalomra vásároltam. Míg a házban előkészültem, ő vadvirágokat szedett, mit sem sejtve a rá váró percekből.

Orvosi mivoltomból kifolyólag igyekeztem szenvtelen arcot vágni, s míg ezzel erőlködtem, torokköszörülés hallatszódott a bejárat felől.

-Elnézést, előálltak a röntgenképek. - szólt a segédem kifulladva. Odasétálva átvettem és elborzadt arckifejezéssel meredtem a lapra. Beszélgetőpartnerem korábban nehézkes ülésre panaszkodva tette szóvá, miképpen okozott magának fájdalmat az évek során. A szúróeszközök altájon elhelyezett pozícióját mindenki megkérdőjelezte, ezt a képet nézve azonban több, mint 20 különféle tű és szög található a páciens medencéjénél és annak tájékán.  -Köszönöm Roger.
-Mindig bennem volt a vágy, hogy másoknak fájdalmat okozzak, és ők pedig nekem. Mindig élveztem mindent, ami fájdalommal járt. - suttogta, mintha egy verseskötetből olvasta volna fel a sorokat.

-Végül is hány ember esett áldozatául?

-Százat tudnék megnevezni, ezek közül 15 halálos áldozat, de ki számolja…

Tapintható csend ült a szoba felé, oldalra pillantva a felzaklatott őr jelentőségteljesen pillantott rám, jelezve, hogy itt az idő. A kijárat felé indulva félúton még megálltam és visszafordultam: -És a következő óra?

-Ez az élvezet az egyetlen, amit még nem próbáltam ki. - mosolygott rám utoljára teljes magabiztossággal.

Pontban este 8 órakor teljesítette be végzetét, a bíróságon megállapított vád: molesztálás, kínzás, erőszaktevés, gyilkosság és kannibalizmus. Az ítélet villamosszék általi halál. Ez az öregember jogi értelemben őrült volt, perverzitása egyedülálló az eddigi rendőrségi ügyek függvényében. Egészen 50 éves koráig tisztes életet élt, csak gondolataiból lehetett volna megállapítani, milyen ember is volt igazán. Miután felesége elhagyta, elméje megborult és a benne lakozó vágyaknak hódolt, ekkor jelentkeztek először hallucinációi is. Meglepő módon saját gyerekeit sohasem bántotta. Ha a Budd család 12 éves lányának meggyilkolását nem írja meg és küldi el, talán sosem találják meg. A rendőrök ugyanis a levél alapján azonosították, ezt követően tartóztatták le. Minden idők egyik legidősebb gonosztevője és bűnözője, Albert Fish, a leghátborzongatóbb sorozatgyilkos 65 évesen ült villamosszékbe.