HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
Mikes után szabadon - Ankara
[ 2014.04.23 ]
Ankara, Turkey
Kőrös Ákos
22 Apr 2014
 
Ankara
 
Ankara, mint tudjuk Törökország fővárosa, azonban inkább politikai, mintsem gazdasági vagy kultúrális központ. Sajnálatos módon sokmindent nem lehet meglátogatni, azonban szerintem kiváló hely a tanuláshoz, ugyanis nincs sok turista, nincs akkora sürgés-forgás és a török kultúrát itt is meg lehet tapasztalni. Valójában hasonlít Szeged–Budapest viszonylatához, leszámítva, hogy itt több nagykövetség van és kevesebbet süt a nap.
 
    
Ankara legfőbb látványossága az Antıkabir, ami Atatürk mauzóleuma, illetve emlékhelye. Nagyon fontos hely az egész törökség számára. Mustafa Kemal Atatürk volt ugyanis az a személy, aki az első világháború után összekaparta az országot és egy egészséges nemzeti öntudattal rendelkező erős katonaságra építő, de demokratikus és szekularizált állammá gyúrta össze. Az, hogy Törökország nem jutott a többi közel-keleti ország sorsára (kommunizmus, diktatúra) nagyrészt neki köszönhető. Emellett véleményem szerint magát a török nemzeti érzést formálta meg a mai ember számára érthető és elsajátítható formában. Ha az ember bemegy bármilyen intézménybe Törökországban, akkor a falon ott fog lógni egy porté vagy egy dombormű róla. Hozzáteszem, nem kötelező kirakni, sőt, a jelenlegi politikai vezetés kifejezetten ellenzi.
     
Szóval az Antıkabir egy hatalmas csarnok, az Akropoliszhoz hasonló, előtte egy térrel, amit oszlopos kerengő vesz körbe. A létesítményhez az Oroszlános Út vezet. Az oroszlán (törökül aslan, mint a Narniában) fontos jelkép a török kultúrában. Az út elején két szoborcsoport áll, az egyik a katonaságot jeleníti meg, a másik pedig a népet.
    
 
Törökország legalább annyira muszlim ország, mint amennyire Magyarország keresztény. A lakosság 90%-a muszlimnak vallja magát. Emiatt fontosnak tartom kiemelni a városban található legnagyobb dzsámit, a Kocatepe Camit (ejtsd: kodzsatepe dzsámi). Igen fiatalnak mondható, ugyanis 1967-ben kezdték el építeni és a nyolcvanas években fejezték be. A legnagyobb kupolája 48,5 méter magas kívülről és 25,5 méter az átmérője. Továbbá négy minarettel rendelkezik, amelyek egyenként 88 méter magasak. (Összehasonlításképp a Dóm tornya 81 méter magas.)
     
A harmadik látványosság a vár. Nem tudni, hogy a középkorban mikor épült, de biztosan megvolt már a 11. században. 1832-ben Ibrahim pasa felújítatta. A külső fal 42 bástyával rendelkezik és eredetileg az ó-ankarai települést, mintegy 43 négyzetkilóméteres területet fogott közre. A citadella a domb tetején épült fel. Mára annyira lepusztult a környékkel együtt, hogy gyakorlatilag nem is merném turistalátványosságnak nevezni. Egyedül a kilátás miatt érdemes ellátogatni oda.
A három főbb látványosságon kívül érdemes elmenni a parkokba, ha az hosszabb ideig tartózkodik az ember a városban.

Szöveg és fotó: Kőrös Ákos
 

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS