HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
Nem csak Micimackó fázik…
[ 2013.11.23 ]
A korábbi évekhez hasonlóan, idén 9. alkalommal rendezték meg a Szolidaritás éjszakáját Szegeden a hajléktalanokért. Ezzel a rendezvénnyel a rászorulók sorsára próbálták felhívni a figyelmet a vallási és civil szervezetek,  helyszínéül pedig az Árpád téri kráter szolgált. Akár adományokkal is segíthettek az utcán élőknek.

Balázs Katalinnal, a rendezvény egyik szervezőjével beszélgettem, aki elárulta nekem, hogy sajnos nehéz meghatározni, hogy a városban sétálgató emberek félnek-e jobban az este főszereplőitől, vagy a hajléktalanok a járókelőktől. Sajnálattal hallottam, és vettem észre jó magam is, hogy még az ilyen szívszorító akciók alkalmával is, az emberek inkább távolodnak, mintsem közelednek a cél felé.

„Bár örömmel mondhatom, hogy voltak akik lelkesen jöttek és segítettek a nehéz sorsú embereken. Volt, aki meleg takarókat, vagy élelmiszert hozott, de még olyan is akadt, aki a régi ruháit ajándékozta oda"- mesélte Katalin.

Az ilyen tiszteletreméltó emberekkel szemben azonban sajnos voltak olyanok is, akik szemrebbenés nélkül vonultak el az adománygyűjtő standok mellett. Pedig finom süteményeket, kézműves termékeket, pici csecsebecséket lehetett venni a becsületkassza által meghatározott összegen.

Katalin azt mesélte, úgy látja, hogy az emberek többsége azért fordul el tőlük, mert kéregetőnek bélyegzik őket, miközben a legtöbbjük rászoruló, akinek a becsülete nem engedi meg, hogy kiálljon az utcára, az üres markát tartva!

Az este igen széles programkínálatban bővelkedett. Miközben a kráterben ülő hajléktalanok forró teát kortyolva és zsíros kenyeret majszolva beszélgettek, addig a Brotherz zenekar és a Búzaszemek előadása szórakoztatta a programra látogatókat.  Voltak asztalok, ahol sakk és kártyajátékokban mérethették meg magukat.

Ezalatt a másik bódénál az Orvostanhallgatók megválaszolták a felmerülő egészséggel kapcsolatos kérdéseket, hasznos tanácsokat adtak és vérnyomást is mértek, míg a Drogcentrum standjánál két utolsó éves önkéntes szociálpedagógus hallgató segítségével lehetőség nyílt különböző tesztek kitöltésére is, amikért cserébe apró ajándékok is jártak.  

A szervezésben idén is a Katolikus Egyetemi Lelkészség, a szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász, a Magyar Máltai szeretetszolgálat és az Indóház téri Hajléktalanszálló működött közre.

Kívülállóként, úgy gondolom, hogy bár lehet, hogy elszomorító ez a helyzet a mai társadalomban, mégis jó hangulattal és mosolygó arcokkal telt az este. Részben egyetértek azokkal is, akik úgy vélik, hogy ettől nem fog megváltozni holnaptól a hajléktalanok élete, nem fognak elkezdeni dolgozni és lerakni a Koccintós üvegeket, de ha már egy este jól tudtak lakni és képesek voltak vidáman nevetni,  szerintem nem volt hiába való a rendezvény!

Horváth Henriett

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS