HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Hathárom
Rögbi: simán hozta a hazai fordulót az SZTE EHÖK SE
[ 2012.10.31 ]
Az NB II-es rögbi bajnokság második őszi fordulóját rendezték Szegeden, az Etelka sori sportpályán. Az SZTE EHÖK SE mellett a Ceglédi Kék Nefelejcs, valamint a Gödöllői Ördögök képviseltették magukat.

Az NB II-ben két hármas csoport található, a Nyugati (Székesfehérvár, Gyöngyös, Budapest), valamint a Keleti (Cegléd, Gödöllő, Szeged). Minden résztvevő csapat szervez egy tornát, ahol a csapatok két-két meccset játszanak, ezek eredménye alapján dől el a bajnokság. A csapatok az úgynevezett 15-ös - hagyományos - rögbit játsszák, 2x20 perces játékidővel.

A játéknap már délelőtt elkezdődött, a nap első felében a lány, illetve az utánpótláskorú fiatal fiú csapatok - rögbi nyelven „kadétok” játszottak.
Hölgyek is játsszák ezt a sportot

Az idő rendkívül zord volt. A körülmények a sportág őshazáját, Angliát idézték. Így minden adott volt egy kemény, küzdelmes, és nem mellesleg színvonalas játéknaphoz.  A viszontagságos időjárás ellenére 100-150 ember didergett az oldalvonalak mellett. A kilátogató  nézőket a szervezők forró teával és ropival „jutalmazták”.

Csúszás állt be a programba, a férfi NB II-es bajnokság küzdelmei csak délután három órakor kezdődtek. A nyitómeccsen az EHÖK SE csapata játszott a Gödöllői Ördögökkell.

A távolság, a rossz idő, és egyéb hátráltató tényező miatt a gödöllői csapat csupán 12 embert tudott kiállítani a gyepre. A vendégcsapat azzal a kéréssel fordult a szegediekhez, hogy a fair play jegyében a hazaiak is 12 emberrel álljanak ki. A hazaiak ezt elutasították - ezzel kivívva sok néző nemtetszését  -, így a szegediek 15-en, míg a gödöllőiek 12-en vágtak neki a mérkőzésnek. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a szegedi csapat felajánlotta, hogy 3 játékost átadnak.

A szegediek kék-sárgában, a vendég gödöllőiek pedig fehérben játszottak. A mély talaj és az emberhátrány ellenére a Gödöllőiek becsülettel küzdöttek, sokszor keltettek zavart betöréseikkel az szegedi védelmében, ám összességében a hazaiak uralták a mérkőzés első félidejét.  Az első játékrész végén 5-0-ra vezetek is az egyetemisták.  A fordulás után még inkább fölénybe került a szeged, nem lehetett kérdéses az EHÖK SE győzelme: SZTE EHÖK SE-Gödöllői Ördögök  19 - 0 

A kék-feketében játszó ceglédi csapat mindig nagy ellenfél. (Archív)
 
7's rögbi Egyetemi-, Főiskolás Rögbi Bajnokság 
2. forduló PÉCS 2012. október 13. 

Lássuk az eredményeket: 
PTE - DUF 31-07; SZIE - SZTE 40-07; PTE - ÁVF 22-10; SZTE - DUF 31-07; SZIE - ÁVF 29-07;
PTE - SZTE 19-00; ÁVF - DUF 07-19;  
PTE - SZIE 12-19; ÁVF - SZTE 07-19; DUF - SZIE 19-28; 
 
Végreredmény a 2. fordulóban: 
SZIE 4 győzelem = tornagyőztes 20 pont
PTE 3 gy, 1 v = 2. hely 16 pont 
SZTE 2 gy, 2 v = 3. hely 13 pont 
DUF 3 gy, 1 v = 4. hely 10 pont 
ÁVF 4 v = 5. hely 7 pont

Következő forduló, November 6. Gödöllő
Az EHÖK SE második meccsét a Ceglédi Kék Nefelejcs Csapatával játszotta. A ceglédiek ugyan szoros meccsen kikaptak a Gödöllőtől, ám erejük megkérdőjelezhetetlen, hiszen ők nyerték az NB II idei első fordulóját.  A forduló záró meccsének kuriózuma volt, hogy reflektorokkal kivilágított műfüves pályán játszottak .

A mérkőzés hasonló volt az szegediek első meccséhez. A hazaiak fölényben játszottak, az ellenfél pedig küzdött becsülettel, ám nem sok sikerrel. Az első félidőben megalapozta, a másodikban pedig bebiztosította fölényes (43-0) győzelmét a szegedi csapat, akik kettős győzelmükkel megnyerték a hazai rendezésű tornát.

A Szegediek jól összerakott felkészült csapat benyomását keltették, akiken észrevehető volt, hogy „érzik” egymást, van motivációjuk. Megérdemelten nyerték meg a tornát, hiszen mindkét meccsükön ellentmondást nem tűrően játszottak. A Gödöllői csapat fizikálisan a legerősebb alakulat, nem véletlenül verték meg a Ceglédet. A két vereséggel záró Ceglédiek képviselték a játéknapon a mozgékony, gyors rögbit, az első forduló győztese a kettős vereség ellenére ígéretes csapat képét mutatja.
 
A forduló utolsó mérkőzése után a szegedi edző még szimpatikusan „áztatta magát” egy villám beszélgetés kedvéért. „Eredményesnek ítélem a mai napot, jó látni ezt az elkötelezettséget, elhivatottságot, hogy ilyen zord körülmények között is nagy kedvvel játszanak a fiúk. A csapatok játékán meglátszik milyen komoly munkát is végeznek, már az NB II-ben is eltűnni látszik a „grundrögbi”. A fanatizmus, és az elhivatottság mellett még a család, és a szurkolók támogatása lehet nagyon fontos. Minden elismerésem a csapatoknak.”- nyilatkozta Debreczeny Dénes.
 
A forduló mérkőzéseinek végeredményei:
NB II 5.forduló, Szeged, Etelka sori sportpálya, 150 néző.

SZTE EHÖK SE-Ceglédi Kék Nefelejcs 43 - 0    v.: Szitás Ádám
SZTE EHÖK SE-Gödöllői Ördögök  19 - 0    v.: Szalontai Bence
Ceglédi Kék Nefelejcs-Gödöllői Ördögök 21 – 28 v.: Bélteki Zsolt

Az őszi szezonzáró 6 csapatos torna November 25-én kerül megrendezésre.

Hajdu Tamás
Fotó: Hajdu Judit


<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS