HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
Szoros együttműködésben a város és az egyetem a szegedi lézerközpontért
[ 2009.02.12. ]
Az ELI projekt egy sportcsarnok méretű, nagyon rövid impulzusidejű, ebből adódóan, a világon jelenleg létező lézereknél ezerszer nagyobb teljesítménysűrűségű, alap- és alkalmazott kutatásokat szolgáló szuperlézer megépítését célozza összeurópai összefogással, több mint 100 milliárd forint beruházással.
   A szakmailag legalkalmasabb magyar helyszín kiválasztása érdekében helyszínértékelő bizottságot állított fel Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter. A szakértőkből álló testület az előre rögzített értékelési szempontok, a különböző helyszínek projektjavaslatai, valamint a helyszíni látogatások alapján készítette el döntési javaslatát. A helyszínértékelő bizottság javaslata alapján Magyarország Szeged helyszínnel pályázik.
   Az ELI előkészítő projektjében francia irányítással 13 ország (köztük Magyarország) vesz részt a berendezés terveinek kidolgozásában. A berendezés megépítésére szóló helyszínpályázaton Magyarország mellett Csehország, Franciaország, Nagy-Britannia és Románia versenyez. A végleges terv 2010-re készül el. A berendezéssel a magfizikától az asztrofizikán, a kozmológián, a nagy energiájú fizikán keresztül a gyógyításig számtalan területen lehet majd élvonalbeli kutatást végezni. Egyedülállósága miatt még Nobel díjas eredményekre is lehet számítani, amelyekben akár magyar fizikusok is osztozhatnak majd.
   Botka László, Szeged polgármestere a bejelentés kapcsán elmondta: „Szeged újabb látványos sikere nagy öröm és megtiszteltetés számunkra. Azzal, hogy városunk a fővárost és más egyetemi városokat megelőzve lehetséges helyszíne lett egy Európában egyedülálló kutatóközpontnak, ismét nagy lépést tettünk előre a „Szeged-tudásközpont” koncepció megvalósításában. Bizonyítást nyert, hogy Szeged mind a kutatás színvonalát, mind az egyéb feltételeket tekintve alkalmas olyan, XXI. századi fejlesztési modell kialakítására, amelyben a város – szoros szövetségben az egyetemmel - mindig is gondolkodott.”
   Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora a döntés kapcsán hangsúlyozta: „Büszke vagyok a munkatársaimra és az elismerésre, amely az egyetemen folyó, kiemelkedő, nemzetközi színvonalú munkát nyugtázta. A több mint 100 milliárdos beruházás példátlan siker lehet az egyetem – de a tágabb környezet, sőt az ország életében is. A Szegedi Tudományegyetem fejlődéséhez mindenképp újabb lendületet ad a pozitív visszajelzés és a közeljövő már eldöntött, fontos és nagy értékű beruházásai. Egyben szeretném megköszönni a városvezetés aktív segítségét és hatékony közbenjárását az ügyben, hiszen nem ez az első példa arra, hogy a siker feltétele a város és az egyetem szoros stratégiai partnersége és együttműködése.”

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS