HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Verseny
Hogyan teheted zöldebbé az egyetemedet - környezetvédelmi verseny indul
[ 2008.12.20. ]
GE Energy Ecomagination Challenge elnevezéssel ma indul a GE Energy környezetvédelmi versenye, mely a "Hogyan teheted zöldebbé az egyetemedet" téma köré összpontosul. A versenyre az európai egyetemek jelenlegi, mérnökszakos illetve már végzett hallgatói is jelentkezhetnek. A benyújtási határidő 2009. február 1. A pályamunkákat 2009. május 1-jéig fogadják el. A három döntőbe került csapat számára a GE Energy 2009 augusztusában, Budapesten rendezi meg a díjátadó ünnepséget, melynek keretében számos díjat adnak át. A győztes csapat az aranyérem mellé 25.000 euró támogatást kaphat projektje tényleges megvalósításához.
   Az áramfejlesztési- és energiaszállítási technológiák piacvezető szállítójaként ismert GE Energy környezetvédelmi versenye keretében az európai egyetemek mérnökszakos hallgatói egyedülálló lehetőséget kapnak az egyetemük életét pozitívan érintő innovatív, forradalmi ötletek kidolgozására. A maximum öt főből álló csapatoktól kiegészítő anyagokat, például videofilmeket vagy játékokat is várnak az ötletükben rejlő lehetőségek szemléltetésére.
   "A GE Energy által kidolgozott környezettudatos projekt célja, hogy az európai mérnökhallgatókat bevonja és ösztönözze bolygónk védelmére. Büszkék vagyunk arra, hogy elkötelezettségünket megoszthatjuk a hallgatókkal, és a fenntartható jövő biztosítása érdekében tehetségeket fedezhetünk fel cégünk számára" - jelentette ki Rod Christie, a GE Energy Közép- és Kelet-Európáért, Oroszországért és a FÁK-ért felelős elnök-vezérigazgatója.
   A projekttel összhangban a GE Energy az elmúlt két évben dinamikus toborzási politikát folyatott Európa-szerte. Az energiaipari óriás 2007 óta több mint 1250 mérnököt vett fel (2007-ben 550-et, 2008-ban pedig 700-at).
A pályázatokat a GE Energy szakembereiből álló bizottság bírálja el az alábbi szempontok alapján:
Ökológia: Milyen pozitív hatást gyakorol a projekt a környezetre? Segíti-e a globális felmelegedés problémájának leküzdését? Elősegíti-e a vízgazdálkodást, illetve csökkenti-e az energiafelhasználást?
Képzelőerő: Milyen ötletes vagy egyedülálló módszerrel segíti elő a projekt bolygónk védelmét?
Anyagiak: Mekkora a projekt költségvetése, és mennyi idő alatt valósítható meg? Több hasznot hoz-e, mint amennyibe kerül?
   A pályázatról további információ a www.makeyourcampusgreener.com honlapon található.
   A GE Energy célja, hogy a cég Ecomagination programja keretében másokkal is megossza a zöldebb világra vonatkozó elképzeléseit, és felhívja az egyetemi hallgatók figyelmét a jelenlegi környezetvédelmi problémákra. Az Ecomagination program keretében a GE olyan innovatív, napjaink környezetvédelmi kihívásainak leküzdését célzó megoldásokat dolgoz ki és hoz létre, melyekből éppúgy profitálhatnak a cég ügyfelei , mint maga az egész társadalom.

Forrás: edupress.hu

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS