HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Innen-onnan
Az Szegedi Tudományegyetem továbbra is támogatja a kismamákat és a kispapákat
[ 2008.12.19. ]
A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy megkönnyítse a kismamák gyermek melletti tanulási lehetőségeit. Az intézmény ezért – az előző évekhez hasonlóan – 2009-ben is 30 százalékos kedvezményt biztosít a távoktatásos, illetve levelező képzéseken résztvevő költségtérítéses kismama-hallgatók számára. Mindez jelentős anyagi terhet vesz le a karra jelentkező fiatal szülő válláról, hiszen egy átlagos szak önköltségeit tekintve félévente csaknem hetvenezer forinttal kell kevesebbet fizetnie. Ráadásul a kedvezményt nem csak az anyukák, hanem a kicsivel otthon maradó apukák is igénybe vehetik, mint ahogy erre a tavalyi évben is volt példa az egyetemen.
   További segítséget jelent a távoktatásban résztvevők számára, hogy a Gazdaságtudományi Kar – szem előtt tartva „kismamabarát” céljait – innovatív módszertani megoldásként lehetővé teszi a Skype használatát, illetve kifejlesztette az úgynevezett CooSpace programot. A kar elektronikus oktatási rendszere olyan virtuális teret biztosít a hallgatók számára, mely alkalmazkodik az egyéni igényekhez, így a mamák vagy a papák tetszőleges időben tölthetik le az előadások anyagát, bármikor online konzultálhatnak tanáraikkal és csoporttársaikkal, valamint a tanulás és a vizsgázás ütemét is maguk szabhatják meg.

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS