HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék SZTE
Egyetemi nyílt nap
[ 2008.11.29. ]
Az orvostudománytól a zeneművészetig – kitárja kapuit a Szegedi Tudományegyetem Az előző évek sikeres tapasztalataiból kiindulva a Szegedi Tudományegyetem 2008. december 4-én idén is megrendezi az ország egyik legszélesebb spektrumú egyetemi nyílt napját. Az egyetem összes karának képzési kínálatát felvonultató Összevont Egyetemi Nyílt Napon a középiskolás diákok közvetlenül ismerhetik meg az ország egyik legnépszerűbb felsőoktatási intézményének több mint kétszáz szakja által kínált lehetőségeket és a szegedi egyetemista lét további előnyeit.
   2008. december 4-én az Összevont Egyetemi Nyílt Nap alkalmával a Szegedi Tudományegyetem magas színvonalú képzéseket kínáló portfóliója kerül bemutatásra az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában. A rendezvény célja, hogy a továbbtanulni vágyó fiatalok, a középiskolai vezetők, osztályfőnökök és tanárok első kézből tájékozódhassanak az egyetemet és a továbbtanulást érintő legfontosabb kérdésekről.
   Az egész napos eseményen az egyetem mind a tizenkét kara képviselteti magát, így az érdeklődőknek rendkívül széles spektrumon – az orvostudománytól a zeneművészetig, a matematikától az andragógiáig – nyílik lehetőségük arra, hogy az óránként induló kari bemutatkozásokon az általuk kiválasztott szakról vagy képzésről informálódjon. A diákok közvetlenül ismerhetik meg a szegedi egyetemista lét lehetőségeit, találkozhatnak a leendő szakjukra járó egyetemi hallgatókkal, oktatókat ismerhetnek meg és hasznos információkat tudhatnak meg az intézmény mesterképzéseiről.
   A délben kezdődő összevont felvételi tájékoztató során Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora köszönti a vendégeket, majd Prof. Dr. Pukánszky Béla, oktatási rektorhelyettes a 2009. tanév felvételi sajátosságait mutatja be a középiskolai tanárok és pályaválasztási tanácsadók számára. Az egyetemi lehetőségek ismertetése mellett az Országos Felsőoktatási Információs Központ tájékoztatójára is sor kerül.
   A rendezvény 2008. december 4-én reggel 9 órától délután 4 óráig folyamatosan várja az érdeklődőket.

<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS