HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
Cimkék Pályázatok
Diák Menedzsment Bajnokság 2012
[ 2012.03.06. ]

Idén immáron 16. alkalommal kerül megrendezésre a Diák Menedzsment Bajnokság, mely egyetemi/főiskolai hallgatók számára meghirdetett üzleti szimulációs játékra épülő országos verseny.

A hallgatók kipróbálhatják magukat felelős gazdasági döntéshozóként, és egy országos megmérettetésen bizonyíthatják be, hogy megállják a helyüket az üzleti életben. Ez egy kiváló lehetőség, hogy az évek alatt megszerzett ismereteiket most a gyakorlatban is alkalmazzák.

A verseny alatt Kipróbálnád magad vezetőként, illetve betekinthetsz egy vállalat működésébe.

A 16. alkalommal megrendezésre kerülő Diák Menedzsment Bajnokságon a résztvevők belekóstolnak az autókereskedelem világába. A szimuláció során a kereskedés mellett különböző kiegészítő szolgáltatások is a virtuális cég profiljába tartoznak.

Amiért érdemes részt venni, hogy üzleti kézségeid fejlesztheted és ismereteid bővíteted, szakmailag felkészültebben léphess be az üzleti életbe valamint a sikeres szerepléssel karrieredet is megalapozhatod a támogatóinknál.

 

Az élő selejtező és az online középdöntő után a 10 legjobb teljesítményt nyújtó csapat tagjai élő döntő keretében mérkőznek meg az értékes díjakért.

Fődíj: Pocketbook IQ 701 színes e-book

További díjak:

- Tréning csomag 450 000 Ft értékben
- EFOTT hetijegy
- Hétvégi autózás egy feltankolt autóval
- Kalkulátor Szakmai Tudástár előfizetés
- Könyvcsomag az Alinea Kiadótól

Háromfős csapatok jelentkezéseit várják, akik bebizonyíthatják, hogy megállják a helyüket vállalatvezetőként is. A csapatok kartól, szaktól, iskolától függetlenül alakulhatnak. Regisztrációhoz szükséges kódért fordulj iskolád helyi szervezőjéhez.

Jelentkezési határidő:
2012. március 21.

További részletek:
www.diakverseny.hu
www.facebook.com/diakverseny
Hökkentő


<< vissza
Hozzászólások (a hozászóláshoz regisztráció szükséges)
Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki!
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS