HÖKKENTŐ 2015. nyári szám
Hökkentő kártya regisztráció
Hol szeretsz leginkább bulizni?
Az év diákújsága
Ötletláda
SZTE Kosárlabda Bajnokság
[ 2017.05.12 ]
   Idén is megrendezésre került az SZTE egyetemi kosárlabda bajnoksága. 2016. november 8-án kezdődött a kari versengés és egészen május tartott, a döntőre május 10-én került sor.

     Hét csapat kezdte meg a szezont, kettő TTIK-s, név szerint a TTIK Etil alakulat, valamint a TTIK Herélt Majmok, míg a SZOTE, az MK, a JGYPK, az ÁJTK és a GTK egy-egy együttesel indult a kupáért. 
A hosszú hónapokon át húzódó bajnokság végére szerdán tett pontot az ÁJTK és a JGYPK csapata egy igazán

 emlékezetes fináléval. A döntőt május 10-én rendezték este 8 órakor, a jugyus csapatnak hazai pályának számító Topolyán. Ennek fényében nem meglepő, hogy a JGYPK-ért szorítottak többen a lelátón és az ő buzdításuktól zengett a csarnok az utolsó pillanatokig. 
   
    A színvonal nem csak a lelátón, hanem a pályán is az élvonalra emlékeztetett. Igazán szoros mérkőzésen a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar vitte a prímet és nyerte el az első helyezést 10 ponttal felülmúlva a jogászok csapatát.
A dobogó legalsó fokára a TTIK Etil alakulat csapata fért fel, míg a negyedik helyen a SZOTE végzett.
 
Zsák Regina
Kép forrása:http://alfoldiregiomagazin.hu/2016/07/ferfi-kosarlabda-eb-selejtezo-edzesben-a-valogatott-cel-a-tovabbjutas/

<< vissza
Hökkentő Tévé
Login: 
Jelszó: 
RSS